Halálos cápatámadás történt Új-Kaledóniában, ahol folyamatosan gyilkolják a cápákat
A férfi épp halászott.
A férfi épp halászott.
A jótékonysági szervezetek bírálták Giorgia Meloni kormányát.
Egyes források szerint a hivatalban lévő Recep Tayyip Erdogan diadalmaskodott a törökországi elnökválasztás második fordulójában, míg más jelentések szerint ellenzéki kihívója, Kemal Kilicdaroglu vezet. Hivatalos részeredmények egyelőre nincsenek.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
„Hihetetlen, hogy az ember mennyi rosszra képes!” – hangoztatta a pápa.
A második fordulóval folytatódott az elnökválasztás Törökországban.
Az óvodás korú gyereket az apja éppen a karjában tartotta, miközben vitatkozott valakivel, aki hirtelen nyakon szúrta a kicsit.
Mutatjuk a részleteket!
A madár már több autót is megrongált.
A pilóta meghalt.
A fiú két férfi vitájának áldozatává vált.
A nekik szánt F-16-osok gyengébb radarral és rövidebb hatótávolságú rakétákkal rendelkeznek, mint a legmodernebb orosz repülőgépek és légvédelem.
Két férfi vitájának lett az áldozata a kisgyermek.
Jens Stoltenberg vasárnap szólította fel a balkáni országot, hogy meg kell szüntetnie az eszkalációt és vegyen részt a többoldalú, EU-vezette rendezési folyamatban.
Mircea Geoana, a NATO román főtitkárhelyettese is megszólalt, miután sógorát, a romániai Eximbank volt vezérét hat év börtönbüntetésre ítélték vesztegetés elfogadásában való bűnrészesség miatt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Elfogató parancs van érvényben ellene.
“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben a Duna egyik oldalán diákokat fújnak le könnygázzal, addig a másik oldalán pártcsaládunk egyik tagja Orbán Viktorral áll egy színpadra” – mondta Cseh Katalin az ALDE döntését követően.
Ha nem tudnak megegyezni a kormánnyal, akkor az is benne van a pakliban, hogy a tanárok bojkottálják az év végi vizsgákat – beleértve az érettségik megtartását.
Több mint 10 millió dollárt kapott egy fekete nő, aki diszkrimináció vádjával perelte be a munkahelyét, ahonnan a sorozatos késések miatt kirúgták.
Egy másik vadállat is szabadon sétált a városban.
Céljuk Fico megállítása lett volna, ehhez képest jelenleg ők segíthetik pluszmandátumhoz a korábbi miniszterelnököt.
Azt üzenik nekik, hogy Albánia biztonságos és virágzó ország.
Szerinte a nép „a felelősök kezére fog csapni” hónapokon belül, ha a hivatalnokok elhallgatják előlük az igazságot.
Ez nem egy vicc kezdete, hanem a finn hétvégék valósága. Kevesen tudják, hogy a finnek békés, demokratikus felszínének takarásában az állampolgárok évtizedek óta készülnek a legrosszabbra. Földes András helyszíni riportja egy finnországi kiképzőközpontból.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök háromtagú bizottságot állított fel, aminek feladata lesz megvizsgálni: valóban vett-e föl fegyvereket egy orosz hajó a fokvárosi kikötő melletti haditengerészeti bázisról tavaly év végén.
Oroszország londoni nagykövete, Andrej Kelin interjút adott a BBC-nek, amiben azt mondta: idealista tévedés azt hinni, hogy Ukrajna nyerhet, a békekötésnek viszont feltételei vannak.
Már csak Recep Tayyip Erdoganra és Kemal Kilicdaroglura lehet leadni szavazatot.
A következő tíz év során becslések szerint 4,8 billió dollárt takarítanának meg.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Nem hivatalos információk szerint rosszul lett, miután négyszemközt tárgyalt az orosz elnökkel.
Egy motoros-összejövetelen lövöldöztek.
A főváros ünnepnapján zúdított drónzáport Moszkva az ukránokra.
Giorgia Meloni miniszterelnök egy vasárnapi interjúban elmondta: a Kínával való jó viszony úgy is fenntartható, ha Olaszország nem vesz részt a programban.
Nem kellett sokat várni az orosz elnök reakciójára.
Bár a C919-essel Kína a külföldi technológiától való függését csökkenteni, az alkatrészek jelentős részét importálni kell.
A brit kormány hirdetési kampányt indít Albániában, amelynek célja elriasztani a La Manche-csatornán át az Egyesült Királyságba érkező illegális bevándorlókat azzal az üzenettel, hogy az embereket „őrizetbe vétel és kitoloncolás fenyegeti”, ha megteszik ezt az utat.
Összevissza csoszognak az összeesett, nyílt, tátongó fekélyes sebes kábítószerfüggők Philadelphiában.
Az új variáns veszélyesebb, mint a többi, mert kikerüli az immunrendszert.
A támadó elmenekült, mire a rendőr odaért, ő berúgta az ajtót és meghúzta a ravaszt.
Este nyolc óra után ért véget a sorrendben negyedik Szerbia az erőszak ellen nevet viselő ellenzéki tüntetés.
Az orosz elnök meglepő dologról beszélt.
Az orosz hadsereg újabb éjszakai dróntámadást intézett Kijev ellen, amelyben egy ember meghalt – jelentette be vasárnap Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere.
Ma tartják Törökországban a köztársaságielnök-választás második fordulóját, amelyen Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással.
A Donald Trump támogatását is élvező Ken Paxtont a republikánus többségű alsóház helyezte vád alá.
Először csak csempékkel dobálta a férfit.
Különleges univerzum, Legoland, ötemeletes esőerdő – tévhit, hogy Dubaj csak a felnőtteknek nyújt szórakozást.
Sokan esőkabátban és fürdőruhában érkeztek a demonstrációra.
A gyártó öt éven belül 150 modellre tervezi növelni a gyártási kapacitást.
A május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Általában az ő oldalukra állnak Szerbiával szemben, de most nem így történt.
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Joe Biden megegyezett a republikánusokkal az adósságplafon emeléséről.
Ez lesz az év végi parlamenti választás főpróbája.
Megtartják az elnökválasztás második fordulóját Törökországban.
Volt olyan autó, amelyben 1,9 milliós kárt okozott.
Nemcsak a diákok, hanem a tanárok körében is.
Szerinte Európának el kellene ismernie Oroszország részeként a megszállt területeket.
Szombaton ünnepli az évfordulót a Nobel-békedíjas volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó.
Minden eshetőségre felkészültek.
A 2 éves gyereket 14 órára hagyták magára a szülei.
A legnagyobb forgalmú reptereken több mint két órát kellett várakozniuk az utasoknak.
A mentést több tényező is akadályozza.
A Szerb Haladó Párt új elnöke Milos Vucevic védelmi miniszter lett. Aleksandar Vučić köztársasági elnök nem indult újra a tisztségért a párt kragujevaci tisztújító közgyűlésén szombaton.
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
Mutatjuk, mit követel most Kijev.
Milos Vucevic védelmi miniszter lett az utódja.
A többszörösen körözött magyar bűnözőnek most emiatt kell felelnie.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Már az utódja is megvan.
Az ukrajnai helyzetet is megvitatta a két politikus.
A legnagyobb forgalmú repülőtereken több mint két órát kellett várakozniuk az utasoknak.
Vasárnap a török választások második fordulójában eldől, hogy Recep Tayyip Erdogan maradhat-e az ország elnöke. Az eseményekre döntő befolyással lehet, hogy a versenyből kiszálló harmadik elnökjelölt, Sinan Ogan ki mellett tette le a voksát, és kinek hisznek menekültügyben. Ha nem lesz változás, az elnyomás tovább erősödhet, a politikai foglyok pedig maradnak a börtönben.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Összesen 40 dollár volt a zsebében eredetileg.
Gyújtogatás, erőszak, terror. Az ultraliberális Macron-kormány pedig hagyja.
Washington és Brüsszel teljes mértékben felelős azért, ami a Balkánon történik.
A vádlott Észak-Írországban állt bíróság elé.
Kiengedték a házi őrizetből.
Az egyre nehezebb körülmények és az ellehetetlenítő politikai légkör miatt önmaga feloszlatásáról döntött szombaton a hongkongi demokráciapárti Polgári Párt – közölte a tömörülés egyik alapítótagja szombaton újságírókkal.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Sőt, 24 óra alatt nőtt a tagságuk és az összegyűjtött adományuk mértéke is. Több városban is százak tüntettek a házkutatások miatt.
Ilyen se gyakran fordul elő.
A Politico szerint Orbán Viktor nem egyedül tiltakozik ellene.
Ukrajna készen áll arra, hogy megindítsa régóta várt ellentámadását az orosz erők ellen.
Phenjan elismerte, hogy évtizedekkel ezelőtt 13 japán állampolgárt elraboltak.
Tart a helyzetfelmérés.
Magyarországról idén három különvonat hozta a zarándokokat.
A tajvani helyzet elmérgesedésével egyes gyógyszerek eltűnhetnek a piacról.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács (RNBO) titkára szerint eljött a történelmi lehetőség arra, hogy áttörjék az orosz vonalakat és visszaszorítsák az orosz hadsereget Ukrajna határvonala mögé.
A dróntámadás az orosz-fehérorosz határtól mindössze tíz kilométerre történt.
Az orosz elnök elmondta, hogy milyen jövő vár Oroszországra.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Hatékonynak tartják a gazdasági károkozást.
Az amerikai nagykövet szerint „rendkívüli erőfeszítésekre lesz szükség, de meg lehet csinálni”.
Az édesszájú állatról videó is készült.
A kötelező kvótarendszer után itt van az új "csodafegyver." Brüsszel ismét nyomást gyakorol.