Életmód

Képek megjelenítése

6 őszi virág, ami a fagyokig színt visz a kertedbe

Bár a tavasz és a nyár a színes, illatos virágokról ismert, ez nem jelenti azt, hogy ősszel ne ültethetnénk tele a kertet vagy a balkonládát virágzó növényekkel. Valójában az ősz is egy nagyszerű időszak az egynyári (pontosabban egyőszi) vagy az évelő növények és az örökzöld cserjék ragyogására. Sok őszi virág a nyár végén kezd virulni és szépségét késő őszig is megőrzi, mások akár az első kemény fagyig is virágoznak. Ha kezdő kertész vagy és azon tűnődsz, hogyan virágoztass fel egy őszi kertet, mutatunk néhány szuper növényt, ami a következő időszakban lesz élete teljében.

10 dolog, amit te is csináltál, ha a 2000-es években voltál tini

Ó, azok a régi szép idők, amikor még betárcsázós volt az internet és meglepően magas telefonszámlát tudtál produkálni, ha túl sokáig böngésztél az Internet Explorerben. Ha a 2000-es években voltál tini, akkor a következő dolgok biztosan előcsalogatnak néhány emléket.

Agyköd elleni diéta: ezzel az étrenddel több szellemi és fizikai erőd lehet

Szétszórt, feledékeny és kedvetlen vagy? Néha úgy tűnik, hogy minden csak lassítva megy, és nyolc óra alvás után is azt érzed, hogy csak energiatakarékos üzemmódban vagy képes koordinálni a mindennapjaidat? Könnyen előfordulhat, hogy fiatalabb korodban többször buliztál egész éjszaka és túl sok koktélt ittál meg, ami a későbbi életszakaszaidban esetleg egyre gyakoribbá is válik, még akkor is, ha egyébként kiegyensúlyozott vagy a hétköznapok során.

Te hogyan veszed a levegőt? A „jó légzés” éltet, nyugtat és gyógyít

Úgy veszünk levegőt, hogy nekünk még csak fel sem tűnik, és bár azt gondolnánk, ezt aztán tényleg nem lehet “rosszul” csinálni, valójában szakértők szerint igenis lehet. Ráadásul elég gyakori probléma. Erre pedig azért is érdemes nagyon odafigyelni, mert a jó légzés a nyugodt, egészséges élet egyik fontos része. Mi segítünk ebben!

Imádtuk a 90-es éveket! 8 dolog, amire te is biztosan emlékszel

Mindegy, hogy a 90-es években még gyermek voltál, esetleg akkor élted a tini korszakodat, vagy léptél át a felnőttkorba – erre az időszakra te is biztosan nosztalgiával emlékszel vissza. Van, akinek a divat, míg másoknak a filmek vagy a zenék hiányoznak legjobban, de valószínűleg ezt a néhány dolgot te is imádtad a 90-es évek alatt!

5 dolog, ami arról árulkodik, hogy vonzóbb vagy, mint gondolnád

Gondolkoztál már azon, hogy mennyire vagy vonzó, és mások mennyire tartanak annak? Minden bizonnyal igen, és arra a következtetésre jutottál, hogy jól nézel ki, de van még hova fejlődnöd. Az a plusz egy-két kiló eltűnhetne már, a hajad lehetne kicsit dúsabb, a szempilláid pedig egy kicsit hosszabbak? Ezek az elképzelések legtöbbször teljesen felesleges feltételezésnek bizonyulnak, és nagyon valószínű, hogy sokkal vonzóbb vagy, mint gondolnád, csak rosszul ítéled meg. Bizonyos jelek ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy mások szexinek és vonzónak találnak.

Méregdrága spirituális tanfolyamok helyett: 3 dolog, amit egyedül is véghezvihetsz

A spiritualitás mára egy egész üzletággá nőtte ki magát. Méregdrága tanfolyamok, terápiák, csoportos elfoglaltságok, melyek mind a megvilágosodással kecsegtetnek. A spirituális guruk, még ha rendelkeznek is valamiféle különleges képességgel, előszeretettel használják ki hatalmukat, hogy az utolsó bőrt is lehúzhassák másokról.

„Én soha nem leszek olyan, mint az anyám!” Elképzelés vs. valóság

Szerintem minimum egyszer életünk során, mindenki kiejti ezt a bűvös mondatot a száján. Aztán az esetek többségében, életünk egy bizonyos szakaszában szembesülünk azzal, hogy pont olyanok lettünk, mint anyánk, vagy valami nagyon hasonló. Legtöbbször negatív értelemben használjuk ezt a mondatot, pedig akár pozitív felismerés is lehetne belőle.

Ha régóta élsz egyedül: van 4 pozitív következménye

Az egyedüllétet hajlamosak vagyunk valamilyen macskás nő féle, szégyenteli állapottal azonosítani, amiből egyetlen kiút, ha találunk valakit, aki kihúz ebből. Természetesen legjobb lenne olyat találni, aki nem csak jól néz ki, de a szívünket is megdobogtatja. Azonban, ha valaki az egyedüllétet szenvedésként, csapásként éli meg, akkor biztosan nem egy ilyen társ érkezik majd mellé.

Milyen magas vagy? A személyiségedet az is befolyásolja, mekkorára nőttél

A magasságunk a személyiségünk része, de azt már csak kevesen tudják, hogy ez sok esetben tényleg hatással van arra, hogy ki vagy. Ez az idő előrehaladtával fejlődik ki bennünk, és miután elolvasod a hozzád tartozó leírást, ráébredsz, hogy tényleg mennyire nagy ereje van mindössze néhány centiméternek!

Ezeket a filmeket nézd meg, ha még nem sikerült ráhangolódnod az őszre

Ezeket a filmeket nézd meg, ha még nem sikerült ráhangolódnod az őszre

Ősszel a napok rövidebbek, a levegő hűvösebb, a hetek pedig zsúfoltabbak. Mégis oka van annak, hogy ez a néhány hónap sokak számára az év legszebb időszaka. Ilyenkor van idő elmerülni a különlegesebb témákban!

Az álmok üzenete: vedd komolyan a következő jeleket!

Egy ember életének egyharmad részét alvással tölti. Ez alatt a test pihen, a lélek szabadon szárnyal, a fizikai kötöttségektől megszabadulva gyógyítja az ébrenléti állapotban szerzett sebeit. Mivel az álomban nem létezik tér és idő, bárkivel kapcsolatba léphetsz, élőkkel és holtakkal, emberekkel és angyalokkal, megharcolhatsz az általad teremtett démonokkal és sok esetben megvilágosodhatsz.

A 16 kedvenc, szuperkényelmes melltartónk, akár otthonra is

Mivel az outfit elengedhetetlen része a melltartó (általában azért nagy a csábítás, hogy egyáltalán ne vegyél fel), ebből is érdemes olyat választanod, ami nem nyom, nem vág be, és olyan érzést ad, mint ha rajtad sem lenne. Szerencsére számtalan darab közül választhatsz, melyek tökéletesek akár otthonra is, és pontosan azt az érzést adják vissza, mint amikor hazaérsz egy rohanós nap után és átöltözöl a „játszós ruhádba”.

Sem a színek, sem pedig a fazonok tekintetében nem kell kompromisszumot kötnöd! Íme 16 csodás melltartó, ami nem csak szép, hanem kényelmes is.

„Ti is látjátok a Holdat?” Mi a legnagyobb ostobaság, amit egy amerikaitól hallottál?

Nem szép dolog hinni a közhelynek, miszerint az amerikaiak buták, de az alábbi tíz TikTok-sztori nem könnyíti meg a dolgunkat.

Kicsi fürdőszobában is lehet tárolni: 10 trükkös megoldás

A zsúfolt fürdőszoba takarítása és rendben tartása senkinek sem tartozik a kedvenc házimunkái közé. Pedig ennek a helyiségnek illik a legtisztábbnak lennie, de az nem megy csak akkor, ha mindennek megvan a helye, ezért elengedhetetlen a megfelelő tárolás. Egy parányi fürdőben nem könnyű feladat helyet találni az összes tisztító- és piperekelléknek, pedig ott kell elhelyezni őket, hiszen ott használjuk ezeket minden nap. Ha több olyan tárgy van a fürdődben, aminek nincs helye és csak kallódik, ez a tíz trükkös tároló-ötlet a segítségedre lehet.

A női csillagjegyek jelentése: az asztrológiai jegyek mélyebb értelmezése

Az asztrológia lenyűgöző univerzuma nem csupán a jövőt láttatja velünk, hanem mélyebb önismeretre és a női lélek titkainak megértésére is rávilágít. Vajon melyik bolygó rezonál leginkább a női lényegeddel? Melyik asztrológiai jegyben rejlő tulajdonságok domborodnak ki legintenzívebben belőled? Most nézzük meg mind a 12 csillagjegyet, és fedezzük fel, melyik mit mond el rólad!

Hétkarikás személyiség-teszt: ideális az életed, vagy eljött a változás ideje?

Néha olyan érzésed támad, hogy valami nem teljesen jó a családoddal, barátaiddal, szerelmeddel kialakított kapcsolataidban?

Csupán ez a néhány dolog kell a pasik szerint egy boldog párkapcsolathoz!

A férfi ismerőseim nagy százaléka vallja, hogy a nők egyszerűen működnek és nagyon könnyen kiismerhetők. Ilyenkor általában jókat kuncogok, mert tudom, hogy mi nők szintén ezt gondoljuk róluk és, ha megengedtek nekem egy magabiztos kijelentést, drága nőtársaim, szerintem nekünk van igazunk! A férfiak párkapcsolati listája ugyanis merőben különbözik a miénktől.

Ezen a tulajdonságaidon kell változtatnod, csillagjegyed szerint

Gondoltál már arra, hogy a horoszkópod a személyiséged ezen oldalára is hatást gyakorolhat? Ha nem, most eláruljuk, min kellene változtatnod!

A pasik egyből megérzik, ha változnak az energiáid és így reagálnak rá

Energiákon keresztül is kommunikálunk egymással. Amikor jó passzban vagy, akkor a rezgésed megemelkedik és láthatóan többen keresik a társaságodat. Ugyanakkor, ha nagyon mélyen vagy, akkor hirtelen elkezdhetnek kerülni az emberek. Amikor pedig extra nőies énedet hagyod kibontakozni, máris érkezik rá a válasz.

8 étel, amely bizonyítottan rosszat tesz  a mentális egészségnek

Nem újdonság, hogy egyes élelmiszerek nem barátai a vonalainknak és egészségtelenek is, de érdemes tudni, hogy akár a mentális jóllétünket is negatívan befolyásolhatják.

A spirál módszer: ez a stresszűző trükk mindenkinél beválik

Nagyon kevés ember mondhatja el magáról manapság, hogy stresszmentes az élete – ha te sem tartozol ezen néhány szerencsés közé, akkor érdemes foglalkoznod azzal, hogyan űzd el az egészségedet egyébként nagyon is megkeserítő idegeskedést. Egy pszichológus most új módszert talált arra, hogy a leghatékonyabban tüntethesd el az életedből a stressz káros hatásait.

5+1 divatos dzseki, ami nem hiányozhat az őszi gardróbodból 2023-ban

Végre eljön a réteges öltözetek ideje, aminek elengedhetetlen darabjai a dzsekik és a kabátok. Lehet, hogy még a következő hetekben nem lesz szükség rájuk, ettől függetlenül érdemes szétnézni a szekrényedben, hogy miből választhatsz. Mutatjuk az idei trendeket, amik között színes, sportos és klasszikus darabokat is találhatsz.

A szüleid házassága a tiéd számára is mintaként szolgál – és ez bizonyított

Biztosan te is gyakran találkoztál már azzal a ténnyel, hogy az emberek többségének a párkapcsolatokkal gyűlik meg a legtöbb gondja. Sőt, akár az is lehet, hogy te magad is ebbe a népes táborba tartozol. Épp ezért ideje tudomást szerezned arról, mi a legerősebb tényező, ami szerepet játszik a párválasztásodban; ez pedig nem más, mint a családtagjaid!

Ha egészségesnek hiszed az ételt, többet eszel belőle! – Egy különös tanulmány

Valójában nagyon egyszerű becsapnod az agyad, és elérned, hogy gyorsabban eltelítsen az étel – friss kutatások ugyanis bebizonyították, hogy sokkal többet eszünk azokból, amiket egészségesnek hiszünk, és előbb is leszünk éhesek utána. Ebben rejlik a megoldás kulcsa is – olvass tovább a részletekért!

Ilyen felismerések várnak rád idén ősszel – zodiákusod szerint

A mostani bolygóállások mindenkit kihívások elé állítanak: nagy feladatok elé nézünk, miközben sokszor elveszítjük az irányt és megkérdőjelezzük eddigi terveinket. Milyen felismerésekre számíthatunk még idén?

Őszi nagytakarítás: ha így csinálod, hatékony lesz

Nyáron természetes, ha a szabadidőd nagy részét inkább pihenéssel, kikapcsolódással töltötted, ősszel viszont nem árt, ha egy nagytakarításra és némi rendszerezésre is időt szánsz. Ilyenkor egyébként is könnyebben lelassulunk, és minél előbb tiszta és rendezett lesz a környezetünk, annál jobban tudjuk majd élvezni a nyugodt őszi napokat. Ha pedig tudatosan kivitelezed, akkor jó néhány hónap múlva is elég lesz majd újra egy nagyobb takarítási és rendszerezési projektekkel foglalkoznod.

Összegyűjtöttük a legkirályabb tojásos reggeliket – Nem tudsz betelni velük

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, és bár sokan elhanyagolják és átugorják, tudnod kell, hogy meghatározó része a napodnak. Bármilyen étrendet is folytatsz, egy tojásos villásreggeli mindenképp beleilleszthető, és ha nem csak hétvégente van rá időd, akkor még inkább szükséged lehet egy kis inspirációra, hiszen egy tojásos reggeli nem csak főtt tojásból és rántottából állhat, nem igaz? Lássuk a mi kedvenc tojásos reggeli receptjeinket!

Az igazság napja lesz. Horoszkóp 2023 szeptember 10

Nem hittél valamiben addig, amíg nem láttad a saját szemeddel, de most már te sem tudod tovább tagadni a dolgot.

2023-09-09

Felköthetik a gatyát a tinik szülei – egy tanulmány szerint

Azt hiszem, egy újdonsült anyukának sem kell azt ecsetelni, mennyire nehéz az első néhány év. Mindenki abban bízik, hogy könnyebb lesz…

Mennyire zöld az iskolakezdésed? 7 zero waste tipp hozzá

Nem egyszerű dolog mindenben zero waste-nek lenni. Az iskolakezdés például pont ilyen.

„A kedvesség csak kedvességgel fizethető vissza” – 10 idézet a Karmáról

Lehet benne hinni, vagy nem hinni, de az biztos, hogy sokak szerint tényleg működik a Karma. Olyan, mint egy bumeráng, hiszen ahogy eldobod, úgy száll vissza hozzád. Biztos, hogy a te életedben is történtek olyan dolgok, amik apróságnak tűntek, mégis bizonyították, hogy jó tett helyébe tényleg várhatsz jót.

Bámulatos őszi séták: Az 5+1 legszebb tanösvény a Bakonyban

Mindig is szerencsésnek éreztem magamat, hogy ilyen csodás helyen lakom. Hát ki ne lenne boldog, ha ilyen bámulatos tanösvények veszik körbe lépten-nyomon?

Page generated in 0.01001 seconds.