Életmód

Képek megjelenítése

5 alternatív karácsonyfa-projekt, ha nem (csak) a hagyományos fát szeretnéd

A tavalyi évben döntöttünk úgy, hogy az élő fenyő helyett műfenyőre váltunk – beruháztunk egy olyan darabra, ami jó eséllyel életünk végéig kitart majd mellettünk.

Illik Bridget Jones Marc Darcy-hoz? Filmes párosok, akik a való életben szakítottak volna

Imádjuk a happy end-eket, amiben a két főhős végül egymás mellett köt ki és rengeteg bonyodalom árán is kitartanak egymás mellett. Már-már az ésszerűséget megkérdőjelezve teszik ezt. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon ezeknek a pároknak a szerelme az életben is kiállná a próbákat, vagy csak túl optimisták voltak a forgatókönyvírók?

Tudod, miért olyan csodálatos a homoktövis? A magyar ESBANA megmutatja

Ha arról van szó, mely gyümölcsökkel kedvezhetünk a leginkább az immunrendszerünknek, sokan egyből az almára, a narancsra vagy a citromra gondolunk. Van azonban egy növény, amelyet sokkal kevesebben ismerünk, pedig elképesztően egészséges, és ráadásul nem is csak a gyümölcse hasznosítható: ez a homoktövis.

Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő!

Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!

A legszebb grincsfák, amikből legalább egyet neked is el kell készítened idén

Tavaly készítettem életem első manófáját és idén már magától értetődő volt, hogy nem fog kimaradni a dekorációból ez a bájos kis dísz.

Ezt csináld a Kinder-tojás dobozokkal! 5 ötlet, amire felhasználhatod

Ha vannak gyermekeid, egy biztos: a Kinder-tojásból nem lehet nekik eleget venni. Ennek köszönhetően egy idő után nem csak az apró figurák lepik el a lakás minden pontját, hanem az üres dobozok is.

4 stand up special a Netflixen, amiről most mindenki beszél

4 stand up special a Netflixen, amiről most mindenki beszél

Ha kedveled a humort, és érdekel, mi zajlik most nemzetközi szinten a stand up szcénában, ne hagyd ki az alábbi műsorokat a Netflixen!

Ezt a gyümölcsöt mindenképp tedd bele a mikulás csomagba

Még nálad is hagyomány, hogy minden évben összeraksz néhány finomságokkal teli mikuláscsomagot? Bár a december jellemzően nem a diétázás és cukros édességek mellőzésének ideje, év végén is megéri odafigyelned az egészségedre, például úgy, hogy a mikuláscsomagba is csempészel néhány alternatív meglepetést, például mangót. De hogy miért éppen azt? A mikuláscsomagokba jellemzően a csokoládék és cukorkák mellé narancs vagy mandarin is kerül, ami teljesen rendben is van. A mangó azonban ilyen szempontból sokkal szokatlanabb gyümölcs, éppen ezért egyszerre lehet különleges és az egészséget is támogató meglepetés. A világ egyes részein a gyümölcsök királyának is nevezik, ami már önmagában jó ok lehet arra, hogy bevásárolj belőle, de számos olyan pozitív tulajdonsággal is rendelkezik, amiről talán még nem is hallottál.

Felejtsd el a „kémiát”! Ez a 10 dolog kell egy jó kapcsolathoz

A kémia két ember között varázslatos dolog, hiszen leírhatatlan érzés, mikor minden stimmel és szinte pattognak a szikrák, amikor együtt vagytok. A kezdeti egymásba habarodás után viszont pusztán a „vegyészettel” nem sokra megyünk, így ha hosszú távon tervezel a pároddal, bizony más is kell a jó kapcsolathoz. Az alábbi tíz dolog a szokásos közhelyek (kommunikáció, őszinteség, bizalom) nélkül mutatja meg, mi szükséges egy kiegyensúlyozott párkapcsolathoz.

Ingyenesen letölthető adventi naptár 2023

Töltsd le és nyomtasd ki a Bien.hu ingyenes adventi naptárát!

Ami akkor történik, ha elkezdesz figyelni a helyes testtartásodra

A koronavírus-járvány óta szinte mindannyian találkoztunk az otthoni munkavégzéssel, vagy legalábbis több időt töltünk ülve, mint korábban. Ez a megváltozott vagy egyébként is mozgásszegény életmód irritáló nyak- és testi fájdalmakat okozhat, amiért leginkább a rossz testtartás a felelős – sokan ugyanis egyáltalán nem ügyelünk arra, hogy ha már ülünk, akkor azt egyenesen tegyük. Ha neked is ismerősek ezek a panaszok, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem vagy vele egyedül – egy idén megjelent tanulmány szerint az előző évekhez képest drasztikusan megugrott a derékfájással küzdők száma, ami viszont jó hír, hogy helyes testtartással javíthatsz ezen és más fizikai panaszokon is, ráadásul számos egyéb dolgot is nyerhetsz azzal, ha egyenesen ülsz.

Íme a 10 legnyughatatlanabb kutyafajta

Vannak olyan kutyusok, akik bizony képtelenek megállni, sosem fáradnak el. Megmutatjuk neked azokat a kutyafajtákat, akiknek lételeme a mozgás, és nehéz velük lépést tartani.

Elfogadhatóbbnak tartják a megcsalást a férfiak, mint a nők egy új tanulmány szerint

A férfiak hajlamosabbak rá, hogy azt gondolják, vannak szituációk, amelyben elfogadható a partnerük megcsalása, mint a nők – derült ki a BBC egy friss kutatásából.

Segítség, nincs éjjeliszekrényem! 5 trendi alternatíva helyette

Ha akkora a hálód, mint egy cipősdoboz, vagy csak unod a hagyományos éjjeliszekrényeket és valami egyedibbre vágysz, rengeteg jópofa ötlet van, amivel kiválthatod. Valakinek elég egyetlen polc, mert csak a telefonját és a lámpáját tartja az éjjeliszekrényen, míg másoknak három fiók sem elég, mert szemüveget, egy pohár vizet, egy halom könyvet, laptopot, arckrémeket, növényeket és dekorációs elemeket halmoznak az ágyuk mellé. Fontos, hogy mielőtt kiválasztod, melyik alternatív megoldás tetszik a legjobban éjjeliszekrény helyett, felmérd, hogy az életviteledhez megfelelő és elég praktikus lesz-e.

Mi a leggonoszabb dolog, amit valaha egy férfinak mondtál?

Előfordul, hogy a pillanat hevében mondunk olyat, amit később megbánunk, vagy véletlenül csúszik valami, amivel akaratunk nélkül bántjuk meg a másikat. 

Ennyi időt nyerhetsz reggel a következőkkel, ha többet aludnál

Reggel az emberek többsége nem kel üdén és frissen, de legalábbis sokan vannak azok, akik örömmel vennék, ha lenne egy kis extra idejük az ágyban. Te is azok közé tartozol, akik nem szívesen kelnek fel, és állandó rohanásban vannak reggelente? Próbáld ki az alábbi praktikákat, és garantáltan többet lustálkodhatsz majd!

Kitalálod, mi a csillagjegye? Ezeket a vonásokat kell figyelni

Sokan ránézésre meg tudják mondani valakiről, mi a csillagjegye. A Kosok nagyon lendületesek, pörgősek, aktívak.

Ezt csináld a banánnal, hogy ne barnuljon! Zöldség- és gyümölcstárolási trükkök

Sokan úgy gondolják, a zöldségek és gyümölcsök akkor maradnak a legfrissebbek, ha a hűtőben tartjuk őket. De azért ez nem teljesen fedi a valóságot.

Így csomagold be az ajándékokat, hogy Pinterest-perfektek legyenek

A szépen csomagolt ajándék nem csak a karácsonyi fényképeken mutat jobban, de ezzel kifejezheted a megajándékozott felé is, hogy a lehető legszebbet akartad neki adni. Segítünk, hogyan simuljon tökéletesen a papír azokra a dobozokra!

8 kedves karácsonyi ajándék tipp nagyszülőknek – A kicsik is elkészíthetik!

Ugyan mi karácsonykor nem ajándékozunk családon belül, a gyerekek természetesen nem maradhatnak ki ebből a csodálatos szokásból. Ők mindig kapnak néhány játékot, és hogy az ajándékozás jóleső érzésével is megismerkedjenek, rutinszerűen készítenek saját meglepetést a nagyszülőknek.

5 magyar színházi darab, amit látnod kell

A színház egy tökéletes alkalom arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. Íme 5 magyar színházi darab, amiért érdemes elindulni otthonról a kritikusok és a nézők visszajelzései alapján is. 

„Te bármit veszel fel, jól áll rajtad” – Burkolt bókok, amikkel egy férfi azt üzeni, bejössz neki

Nem mindig könnyű megvallani az érzéseinket – és pontosan így van ezzel az is, akinek te jössz be. Lehet, hogy először csak óvatos bókokkal méri fel a terepet, vagy próbálja a tudtodra adni, hogy többet érez irántad barátságnál.

Ez lesz az 5 legfontosabb sminktrend 2024-ben

Ahogy egyre közelebb kerülünk az év végéhez, úgy tudhatunk meg fokozatosan többet arról is, hogy milyen trendek hódítanak majd 2024-ben. Ami a sminktrendeket illeti, jó néhányról már most biztosra vehetjük, hogy érdemes vele számolnunk. Így ha az év utolsó heteiben te is kedvet kaptál egy kis pihenéshez, lelassuláshoz, akkor fedezd fel a jövő év nagy sminktrendjeit, és akár már most próbáld ki bármelyiket!

5 sikkes sapkabarát frizura a téli hónapokra

Végre itt a hidegebb idő, nem kell azon izgulni, hogy két perc alatt összeizzadjuk a nagy gonddal megkomponált frizuránkat – vagy mégse, hiszen hiába nincs negyven fok árnyékban, lassan muszáj sapkát húzni, ami ugyanúgy tönkreteszi az ember haját, ha nem vigyáz.

Milyen a szexuális életed? A csillagjegyed elárulja!

Te tudtad, hogy a csillagjegyed egyértelműen elárulja, hogy mi rejtőzik benned szexuális téren? Kukkantsd meg, hogy mennyire igazak rád.

15 gyönyörű karácsonyi idézet, amit képeslapra írhatsz idén

A karácsonyi képeslap mindig kellemes meglepetés, ünnepi figyelmesség azoknak a szeretteidnek, akikkel esetleg nem tudsz személyesen találkozni.

Mit tartogat a hónap? Aktuális horoszkóp 2023 december

Igyekszel minden elintézni, és semmit nem hagyni az utolsó pillanatra, mégsem úszod meg a kapkodást.

Ma afelé haladsz, amire vágysz. Horoszkóp 2023 december 1

Meg kell húznod a határokat, mert nem vállalhatsz el mindig mindent .El kell döntened, hogy mi az, ami belefér.

Új otthonod lett? 5 nagyszerű lakás-/házavató ötlet

Új lakásba vagy házba költözni mindig egy hatalmas változás és nagy élmény is egyben. Ha pedig már hetek, hónapok vagy akár évek fáradságos munkája van mögötted, természetesen megérdemelsz egy nagyszerű lakás/házavatót. Természetesen mindenhez hozzászokni időbe telik, de kezdésnek mi lenne, ha megünnepelnéd az új helyet a barátaiddal vagy a szomszédaiddal? Ha nem vagy biztos benne, hogyan tervezd meg, akkor íme néhány ötlet, amellyel egyszerre ünnepelhetsz és kerülhetsz közelebb ahhoz, hogy otthonosabban érezd magad az új helyen.

Már 5 százalékos fogyással is ennyire jót teszel az egészségednek

Nem kell azon keseregni, hogy már nem férsz bele a középiskolában hordott miniszoknyádba, mert már pár kiló leadásával komoly eredményeket érhetsz el. Tested 5 százalékának – ami egy 65 kilós embernél mindössze 3,2 kiló – elvesztése is javíthat egészségeden és jobban is fogod érezni magad.

2023-11-30

A decemberi esték meleg ölelése: 10 pihe-puha karácsonyi takaró, lelőhellyel

Egy puha takaró nem csak akkor jön jól, ha sorozatmaratont tartasz a kanapén, hiszen remek kiegészítője lehet az otthonod dekorálásának is. Összegyűjtöttünk 10 meseszép plédet, ami szuperül feldobja a kanapét, vagy a fotelt, ráadásul kellemesen fel is melegít.

4 vitatípus, ami arra utal, hogy nincs messze a szakítás

Nincs olyan páros a világon, akik sose vitatkoznának egymással. Természetes dolog, hogy időnként összekaptok, néha a legapróbb dolgokon, amiknek utólag semmi értelme, máskor pedig napokig tart egy veszekedés egy komolyabb témában. Azonban jó, ha tudod, hogy szakértők szerint amikor az alábbi 4 vitatéma feljön egy kapcsolatban, az sajnos a szakítást előlegezi meg.

Ez a legjobb módszer, amivel szőrteleníthetsz a kisállatod után

Kutyát vagy cicát tartani a lakásban jár némi kellemetlenséggel, és az biztos, hogy ha együtt élsz valakivel, akkor szükség szerűen alkalmazkodnod kell hozzá, legyen az ember vagy állat. A gazdik mégis egyet értenek abban, hogy ezek az áldozatok megérik azt a szeretetet és barátságot, amit egy négylábú adhat, még akkor is, ha például a takarításra nekik jobban oda kell figyelni. Az alábbi tippek jól jönnek majd, ha egy kutyával vagy egy macskával osztod meg a lakást.

Morgás, nyögés, sikoltás: ezért hangoskodunk szex közben

A hiteles nyögések és sikolyok kedvezően hatnak a szexuális izgalomra, de vajon az összes ilyen jellegű hang valódi?

Belehaltak az álmukba: a bizarr igaz történet, ami a Rémálom az Elm utcábant inspirálta

A Rémálom az Elm utcában egy igazi horrorklasszikus, Freddy Krueger alakja pedig beépült a popkultúrába. Az egyik legmegdöbbentőbb dolog azonban a filmmel kapcsolatban az, hogy bármilyen szürreálisnak hangzik is a forgatókönyve, igaz történet inspirálta.

5+1 érdekes tény a balkezességről, ami csak az elmúlt években derült ki

Amióta világ a világ, a balkezesség kíváncsisággal töltötte el a kutatókat, hiszen maga a jelenség elég sok kérdést vetett fel. Vajon mitől függ az, hogy valaki jobb, míg valaki balkezes lesz? Mennyire befolyásolja ez az életünket? Egyáltalán létezik összefüggés az egészségi állapotunk, intelligenciánk és ez között? Noha korábbi felmérésekből már van, amire választ kaptunk, elhoztuk most neked a legfrissebb felfedezéseket!

Így számold ki, mikor menj aludni. Egyszerű a módszer

Nem is olyan bonyolult kiszámolni, mikor kellene ágyba kerülnünk, ha tudjuk, hogy mikor fogunk kelni másnap.

Mennyire vagy képben az egészséggel? Teszteld tudásodat!

A kiváló egészség alapja a megfelelő ismeretek beszerzése. Te vajon mennyire vagy képben az egészséges életmóddal kapcsolatban? Ebben a tesztben felmérheted!

Karácsony nulla plusz pénzből: így is varázslatos az ünnep

Az utóbbi években karácsony környékén egyre-másra kerülnek elő a hírportálok statisztikái arról, hogy milyen sokat is költünk az ünnepek idején. Hajlamosak vagyunk ilyenkor túlzásokba esni és komoly extra összegeket költeni közeli és sokszor távoli szeretteink, ismerőseink ajándékára is. De vajon lehet anélkül is varázslatos az ünnep, hogy még egy fizetésnyi pénzt ráköltenénk?

4 egészséges nasi Mikulásra, amit a gyerkőcök is imádni fognak

Tagadhatatlan, hogy december 6.-a, azaz Mikulás napja az édességekről szól a gyermekek számára – na meg persze az örök gyerekeknek is, mint mi –, így nem is bíztatunk senkit arra, hogy ne lepje meg a kicsiket valami ínycsiklandozó nassolni valóval!

Kétféle lélekkapcsolat létezik, de csak az egyik tartós – Nektek milyen van?

Vannak emberek, akikről egyetlen találkozás után tudjuk, hogy különleges kötődés van közöttünk. Mintha már találkoztunk volna korábban, a lelkeink felismerték egymást, és egy izgalmas történet veszi kezdetét.

5 manipulatív viselkedés, amivel találkozhatsz az ünnepi összejövetelek alatt – Ne dőlj be nekik!

A családi összejövetelek elméletben jó ötletnek hangzanak, de nem minden rokont ugyanolyan jó látni. Vedd észre, ha valakinek a barátságos viselkedése mögött rossz szándék bújik meg, és ismerd fel a leggyakoribb manipulatív stratégiákat!

Pszichológiai trükkök, amikkel megkapod az álommunkát

Egy állásinterjún nem csak az számít, hogy mennyire vagy alkalmas a munkára. A magabiztosságod, a kifejezőkészséged, sőt, még a beszédstílusod is sokat számít, ráadásul ezeken kívül is akadnak olyan tényezők, amelyek szerepet játszanak abban, hogy végül megkapd a munkát. De a jó hír, hogy néhány pszichológiai trükkel növelheted az esélyeidet!

Így tartsd melegen a kinti kutyát, ha elkezdődnek a mínuszok

A mi kutyánk a legfagyosabbak közé tartozik: a 23 fokos lakásban is akkor érzi jól magát, ha bebújhat a takarója alá.

Az alacsony érzelmi intelligenciával bíró emberek ismérvei – Kétszer is gondold meg, mit mondasz nekik!

Van egy ismerősöm, akinek félelmetesen jó memóriája van, hihetetlenül tájékozott, és az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Azonban a hétköznapi dolgokat, az érzelmeket tekintve annyira rosszul látja a dolgokat és annyira képtelen beleképzelni magát mások helyébe, hogy néha nem is értem, hogyan tud a felszínen maradni. Nagyon régóta ismerem és tisztelem, de biztos vagyok benne, hogy ha akár csak néhány napot kellene együtt töltenünk, hamar véget érne a jó kapcsolatunk.

„Megitta az anyatejet” – Szülők, min kaptátok rajta a bébiszittert?

Ha létezik bizalmi állás, aki a bébiszitterkedés az, hiszen a szemünk fényét bízzuk egy szinte idegen emberre. Az alábbi tíz esetben furcsa dolgokra derült fény.

3 hamis és 3 igaz állítás a pattanások megszüntetéséről – Jól tudtad?

Annyi praktikát ismerünk a pattanások kezelésére, hogy ha mind működne, már mindenkinek teljesen tiszta, puklimentes arcbőre lenne – de ez eddig furcsamód nem következett be, úgyhogy érdemes elgondolkodni, mennyire is bízunk meg ezekben a trükkökben. Persze vannak olyan házi tippek, amelyek tényleg működnek – összegyűjtöttünk közülük, és a legdurvább téves információk közül is hármat.

10 híres nő, aki úgy döntött, nem akar gyereket

Még nem olyan régen a társadalom szinte megbélyegezte azt a nőt, akinek nem volt gyereke, ma már azonban egyre többen vállalják fel, hogy nem szeretnének anyává válni, ahogy az alábbi tíz híresség is.

Ez a gyógyító köved a születési hónapod alapján – Ezért tud segíteni

Mit szólnál egy olyan gyógyító kőhöz, ami jól mutat a lakásban, ékszerként kifejezetten divatos, és bevonzhatod vele életedbe a boldogságot?

7 férfi sportoló, akiért minden nő rajong

Van néhány kiemelkedő teljesítményű férfi sportoló a világban, akikre nem csak az eredményeik miatt kapják fel a fejüket a nők, hanem bizony a megjelenésük miatt is. A listán szereplők között van focista, teniszező és forma 1-es pilóta is, de lássuk, hogy kik ők, és miért is olyan népszerűek. 

„Mindig a másik a hibás!” – Önző viselkedésformák, amik elrontják a párkapcsolatot

Minden kapcsolat más és más, ezért nem általánosíthatunk sosem, ha a viszony megromlása, vagy akár a szakítás kerül szóba. Azonban akadnak olyan tipikusnak tekinthető, női viselkedésformák, amikkel óhatatlanul eltávolítod magadtól a szerelmedet. Szerencsére elég, ha csak egy kicsit jobban odafigyelsz a hétköznapok során, és teljesen száműzheted őket az életedből!

Előző életekre emlékező gyerekek – Mégis van bizonyíték a reinkarnációra?

A parapszichológia egy olyan tudományterület, amely a természet tudományosan nehezen vagy egyáltalán nem megmagyarázható jelenségeivel foglalkozik. Ilyen a reinkarnáció is, amit sok kultúrában évezredek óta tartanak számon, és amelynek lényege a lélek vagy tudat újjászületése egy másik testben a halál után.

Innen tudod megállapítani, hogy arany vagy ezüst ékszer illik hozzád

Biztosan benned is felmerült már az a kérdés, hogy milyen színű ékszert kellene viselned. Lássuk mit mondanak a szakemberek, hogyan válassz tökéletes színű kiegészítőt.

12 csillagjegy 12 ajándék. Ezek a legjobb ajándékötletek, horoszkóp szerint

A legjobb ajándékot egész biztosan akkor tudod megvenni a szeretteidnek, ha jól ismered őket. De időnként mindenki kifogy az ötletekből, és jól jöhet egy kis plusz segítség. Ekkor előkerülhetnek a horoszkópok, amik tovább inspirálhatnak a válogatás, tervezgetés során.

Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest

A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a régi, téli felvételeken.

5 tudós világmegváltó elméletekkel – Mindegyiket ismered?

Ki találta ki a stresszelméletet, az intelligenciatesztet, a vérkeringést, a tudattalan lélektanát és az evolúció elméletét?

A legjobb friss zöldek és természetes anyagok, amikkel karácsonyra dekorálhatsz

Ha van rá lehetőséged, hogy természetes anyagokkal és zöldekkel dekorálj karácsonykor, akkor ezt ne hagyd ki, már csak az illatuk miatt se. Az örökzöldek gazdag színükkel akár önmagukban is csodaszép díszei lehetnek az otthonodnak, de remek alapanyagokká is válhatnak komplexebb dekorációkban. Összegyűjtöttük a legnépszerűbb típusokat, amiket ilyenkor használhatsz.

Ezek a legszebb karácsonyfa típusok és erre figyelj fenyőfa vásárlásnál

A legtöbb családban elképzelhetetlen az ünnepi szezon karácsonyfa nélkül, ezért fontos odafigyelni arra, milyen fajtára, típusúra esik idén a választásod. Hiszen egészen más jellemzi a lucfenyőt és az ezüstfenyőt, ráadásul van pár dolog, amit érdemes ellenőrizni az árusok kínálatában!

Ma jobban alakulnak a dolgok, mint vártad. Horoszkóp 2023 november 30

Arra vársz, hogy valaki jóváhagyjon egy döntést, de közben te már elhatároztad magadat.

2023-11-29

Ezek idén a legtrendibb karácsonyi díszek – könnyen elkészítheted bármelyiket!

Te is örülsz, hogy végre újra itt az év vége, és mindenfelé szép, hangulatos karácsonyi díszekkel találkozhatunk? Akkor miért is ne kezdenéd el már most az otthonod dekorálását is? Ha ünnepi díszbe öltözteted az otthonodat, onnantól kezdve akár még komfortosabban is érezheted magad, de annyi biztos, hogy lelkesebben várhatod a karácsonyt. Természetesen idén is több trend hódít a díszek terén is, de közülük hármat különösen érdemes elkészítened, ugyanis roppant könnyen kivitelezhetőek.

Ez a 2 izgalmas dolog biztosan megtörténik veled – csillagjegyed szerint

Ha szeretnél egy kis ízelítőt kapni, olvass tovább, ugyanis a csillagjegyed felfedi, mi az a két nagy dolog, ami biztosan megtörténik veled!

Így érheted el, hogy a cicád a telkeden maradjon

Rendszeresen téma a városi csoportban, hogy kóborló állatot találtak a lakók. A kutyák mellett sokszor felbukkannak a cicák is, akiknek tartásáról sokkal inkább megoszlik a közvélemény.

Ezekkel a konyhai hibákkal megmérgezheted a családodat – 4 örök érvényű szabály

Itt készül a reggeli, a vasárnapi ebéd, a finom sütemények és a kávé, amit a vendégek elé teszel. Mindenki tudja, hogy a konyhát érdemes tisztán tartani, és biztosan te is odafigyelsz erre – de lehet, hogy főzés vagy takarítás közben tudtodon kívül is elkövetsz néhány hibát, amiért nagy árat fizethettek. Te tudtad, hogy mit szabad és mit nem, ha konyhai higiéniáról van szó?

Jobb anya leszel, ha nem akarsz tökéletes anya lenni

Hányszor hibáznál egy nap, ha megpróbálnál “tökéletes anya” lenni? És egy órában? Egy percben? És hány boldog pillanattól fosztanád meg magadat és a gyermekedet, miközben ezt az elérhetetlen képet kergeted?

Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi

Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik szobát tudod legnehezebben tisztán tartani, a saját lelki vívódásaidra, belső problémáidra utalhat.

Téli szuperzöldségünk, a karalábé. 5 különleges recept belőle

A tél szuperzöldsége ezúttal a karalábé, úgyhogy izgalmas recepteket hoztunk neked, melyek garantáltan új megvilágításba helyezik ezt a finomságot!

Adventi készülődés lélekben – 6 kellék, amit a boltban nem vehetsz meg

Mielőtt rohannál a koszorúért, a gyertyáért és a karácsonyi ajándékokért, állj meg egy pillanatra! Az „advent”, tehát „eljövetel” szó nemcsak anyagi értelemben vett készülődés jelent, hanem lelki folyamatot is. Csokorba szedtünk néhány olyan dolgot, amit vallástól függetlenül érdemes nyitottan fogadnod ilyenkor.

E csillagjegy a szülöttje az ideális útitársad a horoszkópod szerint

Vannak dolgok az életben, amelyek akkor a legszebbek, ha megoszthatjuk egy szerettünkkel. Pontosan ilyen egy nyaralás is, hiszen a hangulatos szállodai szobákat vagy apartmanokat, egy kalandos sátrazást, a naplementét és a varázslatosan szép tájakat is jobb megosztani mással. Persze ez még nem jelenti azt automatikusan, hogy könnyen párt találnánk egy utazásra, főleg, ha egy romantikus kiruccanásról van szó. A csillagok szerint viszont, ha egy igazán különleges utazásra és romantikus kalandokra vágysz, akkor egy bizonyos csillagjegy szülöttjeire különösen érdemes gondolnod, mert nagy a valószínűsége annak, hogy remekül kijönnétek egymással.

Izgága Humor Harold vagy ignorálós-menekülős típus vagy? A karácsonyi készülődők típusai

Nyakunkon a karácsony, pedig a szívünkben kellene lennie, tartja a nagyon bölcs mondás. Van, aki rezignált belenyugvással fogadja az év végét, sokakon eluralkodik a piros betűs ünnepek stressze, és akad persze, akinek az adventi hetek pont annyi jelentőséggel bírnak, mint a többi 48.

A 10 legjobb tinifilm a 90-es évekből – Emlékszel?

A kilencvenes években a tinikről szóló filmek uralták a mozikat és olyan modern klasszikusokat inspiráltak, mint a Bajos Csajok vagy a Hirtelen 30. Az alábbi tíz alkotás a műfaj legemlékezetesebb filmjei az évtizedből.

5+1 pszichológiai trükk, amivel költekezésre késztetnek az áruházak

Ugye te is gyakran kapod magad azon, hogy kontroll nélkül összevásárolsz kevésbé fontos dolgokat vagy betervezetlen kiadásokkal terheled a pénztárcádat? Néha már a pénztárnál tudjuk, hogy később megbánjuk a csábítóan becsomagolt, kecsegtetően jó árban lévő termékek megvásárlását. Megmutatunk pár pszichológiai trükköt, amik a túlköltekezés és vásárlási láz hátterében állnak.

A legjobb és legrosszabb ételek, amiket egy randin választhatsz

Úgy érzed, hogy a nagy ő talán éppen mostanában kopogtatott be az életedbe, és már alig várod, hogy randizzatok? Ilyenkor természetes, ha izgulsz, és rengeteg kérdés megfordul a fejedben. „Mégis mit vegyek fel? Elég csinos ez a cipő? Mit egyek, ha beülünk valahová? Tetszeni fogok neki egyáltalán?” Ha ezek a mondatok neked is ismerősen csengenek, akkor mindenekelőtt a legfontosabb, hogy ezentúl tényleg ne aggódd túl a dolgokat. Csak add bátran önmagad, de persze néhány dologra azért érdemes lehet közben ügyelned. Ilyen például az is, hogy mit egyél, ha étterembe mentek vagy csak bekaptok valamilyen harapnivalót. 

A libabőr értelmetlen? 10 érdekes tény, amit nem tudtál az emberi testről

Testünk egy bámulatos és elképesztően bonyolult szerkezet, amiről - bármilyen rohamosan is fejlődik az orvostudomány - a mai napig viszonylag keveset tudunk. Hogy ezen kicsit segítsünk, íme tíz érdekes és meglepő tény, amit egészen biztosan nem tudtál emberi testről.

Hány éves vagy? Ez a napszak a legmegfelelőbb számodra az edzéshez

Mindegy mikor és mindegy mit, ha mozogsz, azzal biztosan jót teszel magadnak. Vagy mégsem tejesen mindegy a mikor és a mit? Ha érdekel, mit mond a tudomány, cikkünkből megtudhatod, melyik számodra a legideálisabb napszak egy kis izommunkához.

Meglepő dolgok történnek a testeddel, ha evés után rögtön szundizol

Az ideális vasárnap délután neked is egy finom ebédből, majd utána egy jó szundiból áll? Akkor sajnos ideje ezen módosítani.

Amikor valaki az orrod előtt hozott meg egy végzetesen rossz anyagi döntést

Tíz igaz történet, amikor az illető a saját zsebe ellensége volt. 

Így puhíthatod fel a megszáradt kenyeret

Nehéz eldönteni, milyen kenyeret vegyél a boltból, ahogy azt sem egyszerű kitalálni, hány darabot vigyél haza. Hiszen egy idő után a legszebb kenyér is megkeményedik, már elveszíti puhaságát, és lényegében ehetetlenné válik.

Mi kerüljön az adventi naptárba? Csokimentes ötletek gyerekeknek

Minek örülne a legjobban a gyerek? Hát a csokinak. Így gondolnánk mi, felnőttek, amíg ki nem próbálunk valami más apró ajándékot, amit az adventi naptárba rejthetünk.

Örök divatot teremt csodaszép magyar népviseleteivel az Aurora FolkGlamour

Amikor meglátok egy gyönyörű magyar népviseletet, mindig az jut eszembe, hogy mennyire különleges és sokszínű kultúránk van, de közben mégsem érzem azt, hogy eléggé megbecsülnénk. Bár manapság újra reneszánszát élik a népi minták, továbbra is ritkaságnak számít az, hogy valaki nap mint nap ilyen ruhadarabokat és kiegészítőket visel.

Cserepes száj, szélcsípte arc: 10 téli szépség gond és megoldás

A hideg, szeles idő megviseli testünket és olykor kellemetlen tüneteket okoz, de mindenre van gyógyír.

10 kikapcsolhatatlan Netflix sorozat 2023-ban

Ugye neked is volt már olyan, hogy elkezdtél nézni egy sorozatot, aztán azon kaptad magad, hogy egyszerűen nem bírod kikapcsolni? Most összegyűjtöttünk neked 10 olyan sorozatot a Netflixről, amit 2023-ban a nézők többsége nem bírt abbahagyni.

Mennyit ér az emberélet? Elgondolkodtató tények a háborúról

Mindenki tudja, hogy a háború a legértelmetlenebb dolog a világon. Mégsem teszünk ellene. Úgy is mondhatnám, elfogadott a tény, hogy míg világ a világ, mindig lesznek háborúk.

Stílustanácsadás keskeny vállúaknak – 6 divattipp, ami neked van kitalálva

Amennyiben keskeny a vállad, akkor nagy eséllyel körte, vagy téglalap alkatú vagy. Ha szeretnél kicsit alakítani az arányaidon, akkor a következő tippeket érdemes bevetned, ezekkel ugyanis optikailag szélesítheted a válladat.

Így szabadulhatsz meg a kutyaszagtól – 4 egyszerű lépés

Nehéz olyan embert találni, aki ne szeretne maga mellé egy kutyust – legtöbbjüket azonban sokszor pont az állítja meg a kutyavásárlásban, hogy nem szeretnék, ha büdös lenne a lakásuk

Uhh. 10 meglepő érdekesség a spermáról

A sperma varázslatos dolog, hiszen egy új élet képes kifejlődni egyetlen parányi ondósejtből, azonban nemcsak ez az egyetlen lenyűgöző tény.

5+1 sztár, aki meleg szülőkkel nőtt fel

Több sztár nőtt fel úgy, hogy valamelyik szülőjéről kiderült, hogy meleg. Volt, akit meglepetésként ért és volt, aki mindig is tudta, hogy apja vagy anyja nem heteroszexuális.

Így alakíthatod praktikusabbá a konyhádat egyetlen hétvége alatt

Régóta káosz uralkodik a konyhádban, és úgy érzed, végre itt az ideje, hogy rendet tegyél? A jó hír az, hogy akár már egyetlen hétvége alatt is praktikusabbá teheted. A legfontosabb természetesen mindig az, hogy legyen tisztaság, de ha már elvégeztél egy alapos takarítást, utána a rendszerezésbe is érdemes belevágnod. Sokkal kevesebb időt vesz igénybe, mint hinnéd, és alapvetően attól sem kell tartanod, hogy nagyobb költségekkel járna.

Íme a legvarázslatosabb karácsonyi vásárok a közelben

Megkezdődött az advent, de a karácsonyi előtti pár hétvégébe talán belefér még egy kellemes kiruccanás.

Szükség lesz az önbizalmadra. Horoszkóp 2023 november 29

Jobban teszed, ha azt az elvet követed, amit te helyesnek tartasz, és nem félsz attól, hogy mások mit gondolnak majd.

2023-11-28

5 mesébe illő mézeskalács házikó, elkészítési útmutatóval

Ahogy a téli esték hófödte csendjében a karácsonyi fények meleg ragyogása átöleli otthonainkat, úgy ébred bennünk a vágy, hogy valami igazán különlegessel ajándékozzuk meg szeretteinket és önmagunkat. A karácsony közeledtével eljött az ideje, hogy meghitt otthonunkban varázslatos pillanatokat teremtsünk. Mi lenne erre tökéletesebb mód, mint saját kezűleg elkészíteni a karácsony illatát és melegségét árasztó mézeskalács házikókat?

A túl sok ajándék nem tesz jót a gyermekeknek

Ha teljesen őszinte akarok lenni, nehezen tartok mértéket a karácsonyi ajándékozásban főleg, mióta csak a gyerekeknek veszünk meglepetést.

Ennyi mindenre bevetheted a szösztelenítő hengeredet

Nálunk a háziállatkák miatt mindig kéznél van a szösztlenítő henger, hogy indulás előtt a ruhánkat rendbe tudjuk szedni vele. Ám a szőrleszedő sok egyéb felületen és helyzetben is alkalmazható. Ha nálad is van otthon pár ilyen henger, akkor tedd jól látható helyre, mert számos esetben használhatod. Ha nincs még a háztartásodban belőle, akkor mindenképp szerezz be! Mutatjuk mennyi mindenre bevetheted a ruhatisztító hengert.

5 elsöprő orgazmus egymás után? Itt a módszer, amivel neked is sikerülhet

Egyesek sosem jutnak át a gyönyör kapuján, míg másoknak ez többször is megadatik egyetlen aktus alatt? Utána jártunk, mi az igazság.

Az apró kézműves mentes cukrászda, ahol nem létezik lehetetlen kívánság

Veled is előfordult már, hogy megkívántál egy süteményt, azonban az összetevőit látva, valamilyen ételérzékenység vagy diéta miatt le kellett mondanod róla? Bárányné Nyéki Krisztina is pontosan így járt még évekkel ezelőtt, sőt annyira sok összetevő okozott számára problémát, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy bárhol is sütizzen.

A 10 legjobb sorozat a 90-es évekből – Emlékszel?

Manapság egymást érik az új sorozatok, így gyakran előfordul, hogy azért nézünk újra valami régi nagy kedvencet, mert a bőség zavara miatt nem tudunk választani.

Faragatlan utasok: 10 hihetetlen történet stewardessektől

Amerikában úgy megszaporodott a fegyelmezetlen utazók száma, hogy két légitársaság is fontoltóra vette, hogy többé nem árusít alkoholt járatain. Íme tíz igaz történet a leglehetetlenebb utasokról.

Mondd meg a zodiákusodat, mutatjuk az álomotthonodat!

Egy ideális otthont berendezni nem könnyű feladat, ha az a cél, hogy a stílus és a praktikum találkozzon, de a zodiákus ebben is segítségedre lehet.

Ez a téli úti cél illik a személyiségedhez, csillagjegyed szerint

A csillagjegyek sokak szerint nem csak személyiségünket befolyásolják, hanem azt is megmutathatják, hogy milyen helyekre és tevékenységekre vágyunk. Télen különösen fontos, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol feltöltődhetünk és élvezhetjük a szezon varázsát. Nézzük meg, milyen téli úti cél illik hozzád a csillagjegyed szerint!

Rosszkor jött meg? 7 tipp, hogy gyógyszer nélkül befolyásold a ciklusodat

Úgy vagyunk vele, hogy ha megjön, az még mindig a kisebbik rossz, mint ha nem jön meg, de lássuk be, a menstruáció ritkán érkezik jókor.

10+1 dolog, ami akkor történne a Földön, ha az emberiség hirtelen eltűnne

Időnként valószínűleg te is eljátszol a gondolattal: vajon milyen lenne a bolygónk, ha az emberiség egyik napról a másikra eltűnne? Kutatók már foglalkoztak a kérdéssel, és most eláruljuk, mi az a 10+1 dolog, ami ekkor bekövetkezne a Földön!

Page generated in 0.00501 seconds.