Szexuális erőszakkal és bántalmazással gyanúsítják Russell Brand brit komikust
Az ügyet a Sunday Times és a Channel 4 vizsgálata tárta fel, a színész tagadja a vádakat.
Az ügyet a Sunday Times és a Channel 4 vizsgálata tárta fel, a színész tagadja a vádakat.
A szülők nem mindig tartják be a szükséges határokat.
"Tudni akartak a katonai képességeinkről."
2023-ban már teljesen mást keresünk egy munkahelyen, mint azt akár öt éve hittük volna. Sokaknál az elsők között szerepel a flexibilitás a fontossági listán, így a multik igyekeznek eleget tenni a folyamatosan változó igényeknek. Hogy mik ezek az igények, és hogyan lehet a nehezebb időszakok ellenére is bővülni, arról a Roche Services (Europe) Kft. HR-vezetőjével Zács Kristóffal és kommunikációs vezetőjével, Jánosa Barbarával beszélgettünk.
Kiderült, mennyit cipelhetsz a testsúlyod szerint.
Titkoljuk, ha túl kevés, azt is, ha több, mint szerintünk illene...
A négy Grand Gold díjas tétel közül a legmagasabb pontszámot a Pajzos 6 Puttonyos 2017-es Legend Aszúja és a Trifecta Szent Tamás 2017-es aszúja érte el.
Újabb szakítópróba elé néznek a párok.
Az őrök hívták ki a rendőrséget.
A válasz a kristályok vibrációs energiáiban rejlik
Legalább hatmillió látogatóra számítanak a világ legnagyobb sörünnepén.
Lassan tényleg mind elfelejtjük, volt-e valaha szaga a pénznek. Budapesti járókelőket kérdeztünk: milyen funkciója maradt a mindennapjaikban a készpénznek? Milyen helyzetekben tartja magát a régi szokás? Mit látnak, melyek azok a helyek, szituációk, ahová még nem gyűrűzött be a kártyás fizetési lehetőség? Illetve: hogyan gondolkodnak a kártya és a készpénz biztonsági aspektusairól? Videó.
Több az előnye, mint gondolnád.
Hugh Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness, hogy 27 év után a válás mellett döntöttek. Az ausztrál házaspár két gyermeket nevel közösen.
Komoly bajt jelezhetnek.
Semmi fényűzés...
Közleményt adtak ki, amelyben megindokolják döntésüket.
Nem szerette a pirospaprikát, és rossz tanuló volt - Érdekességek Szent-Györgyi Albertről
Az egész település összefogott értük.
A Halaknak ügyesen kell kezelnie egy konfliktushelyzetet
Érdekességek a miniállamokról.
Januárban műtötték, majd sugárkezelést kapott.
A külgazdasági és külügyminiszter több alkalommal is átírta mindazt, amit a diplomáciai divatelőírásokról gondoltunk. A kapucnis pulcsi, az Adidas-póló, a tetőtől talpig lazaság szinte már a védjegyévé vált. De mi van, ha nemcsak a lazaság, hanem a stílus felől próbáljuk értelmezni Szijjártó Péter megjelenését?
A mosolygás nem minden!
Csak úgy repül az idő...
A póni nagyságú Zeus a negyedik szülinapját sem érte meg.
Az oktatási miniszter azt ígérte, nem fogják maszturbálásra vagy szexuális aktusra tanítani a gyerekeket.
Bár nagyon hasonlítanak egymásra, a kender nem összekeverendő a kannabisszal.
Tóth Vera nem tartja jó ötletnek, ha egy zenész politizál, és szerinte az emberek nem tartották hitelesnek a húga ilyen szerepeit.
Harry herceg és Meghan Markle épp Düsseldorfban vannak, így igazi német bulival ünnepelték meg Harry 39. születésnapját.
Családtagjainak szigorú utasítást adott.
Sokan az egyik legkellemetlenebb helyzetnek írják le ezt.
Te köztük vagy?
Egészen konkrét „ára” van annak, hogy L.L. Junior és G.w.M. óránkénti 100-130 kilométeres sebességgel hajtott végig a Petőfi hídon.
A gyerekek nem kerültek veszélybe.
Tavaly az agyrák egyik ritka és agresszív fajtájával diagnosztizálták.
A 77 éves turistát a rendőrök segítették ki szorult helyzetéből Csisztapuszta közelében.
Megbüntették a Petőfi hídon száguldozó celebeket.
Valószínűleg életük legnehezebb néhány napja előtt állnak.
A férfi nincs életveszélyben.
Az orosz védelmi miniszter szerint összesen 14 új hajó állhat szolgálatba 2023-ban, bár ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy eddig összesen kettő az, amit le is szállítottak és nem csak papíron létezik.
Van, akiket a fizikai adottságai, másokat a kisugárzásuk juttatott el ehhez a skatulyához.
Az angol főváros korábbi főpolgármestere a vagyonát a jamaicai ültetvényeiből szerezte, amelyeken afrikai rabszolgák dolgoztak.
Több 10 milliárdot fordítanak havonta az árak letörésére és évente a bérek emelésére.
Nem ingyen nyaralásról van szó, olyan digitális nomádok betelepülését várják egy kis faluba, akik képesek onnan dolgozni. Internet van. Három hónapig lakbér nincs.
Szerinted kinek áll jobban?
Kutyasétáltatás közben találkozott egy szemtanú a mindössze futócipőt és karórát viselő férfival.
Máris akadt udvarlója.
A Kossuth-díjas színész aggasztó részleteket árult el a betegségéről.
Bizonyítékok lehetnek a földönkívüliek létezésére?
A sztárok ugyanolyan emberek, mint mi, és ugyanúgy akadnak magánéleti problémáik.
Családtagjainak szigorú utasítást adott.
Ma már nem kérdés, hogy a munkavállalók mentális egészsége kihat a cég gazdasági sikerére is. Azok a munkaadók, akik valóban törődnek a munkavállalóikkal, nem csupán barátságos munkahelyi légkört teremthetnek: növelhetik az általános teljesítményt, és csökkenthetik a felmondási rátát, ráadásul bizalmat és elkötelezettséget alakíthatnak ki. De vajon mi jellemzi a gondoskodó munkaadót, és miért éri meg ez a fajta befektetés?
A Vízöntő kisugárzása most különösen erős.
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy héttel ezelőtt indult Törökországba, hogy a dél-törökországi Morca-barlangból, 1040 méter mélyről kimentsen egy bajba került amerikai barlangkutatót.
Ha fogyni akarsz, inkább másokat válassz
A volt pannonhalmi főapáttól kértek segítséget, hogy megmentsék a házasságukat.
Csak később esett le neki a tantusz.
Jaime Maussan biztos benne, hogy nem vagyunk egyedül.
Az Instagramon osztotta meg követőivel.
Tanácsos zöld termékeket használni.
Kevin Macdonald és Andrew Macdonald, napjaink brit filmművészetének egyik legsikeresebb testvérpárja felvette a magyar állampolgárságot csütörtökön az Országházban. A két filmes nagyapja Pressburger Imre volt.
Lehet beszélni bármennyit Magyarország természeti értékeiről, de ennél sokkal jobb inkább átélni azokat: nyár végén, ősz elején az erdő megmutatja, hogy ott továbbra sem az ember úr. A mi dolgunk csak csendben figyelni és libabőrözni.
Miért fogjak bele a tudatos táplálkozásba – és miért fontos, hogy éppen most? Milyen betegségek függenek össze azzal, hogy mit eszünk? Viszlát hús, viszlát zsír, viszlát cukor – vagy ez nem ilyen egyszerű? És hogyan egyek tudatosan, ha nem tudom, hogyan kell? Elindult a Kösz, jól, a HVG új wellbeing podcastja, amelyben adásról adásra vizsgáljuk meg a fizikai és szellemi jóllét és tudatosság különböző állomásait. Az első részben a táplálkozás kérdéskörét jártuk körbe, Bánhalmi Kata vendégei Dr. Bartha Ákos élelmiszerbiológus, a Táplálkozásbeállítás alapító tulajdonosa és Dr. Varga Zsuzsanna háziorvos, a Funkcionális Orvoslás Nőknek alapítója voltak.
Magyarország új zöldcsillagos étterme, a Villa Kabala kizárólag a saját veteményeskertjéből és helyi gazdáktól, beszállítóktól származó terményekkel dolgozik.
A házelnök elutasított a DK-s Arató Gergelynek a miniszterelnökhöz benyújtott írásbeli kérdését, és mindezt azzal indokolta, hogy a kormánytagoknak nem feladatuk újságcikkekben szereplő kijelentések, illetve vélemények értékelése.
Az ilyen típusú személyek legtöbbször figyelemre vágynak.
Összesen 206 utas rekedt azon a hajón, amely a grönlandi Alpefjordnál megfeneklett. Az utasok között három koronavírus-fertőzött is van.
Miért fogjak bele a tudatos táplálkozásba - és miért fontos, hogy éppen most? Milyen betegségek függenek össze azzal, hogy mit eszünk? Viszlát hús, viszlát zsír, viszlát cukor - vagy ez nem ilyen egyszerű? És hogyan egyek tudatosan, ha nem tudom, hogyan kell? Elindult a Kösz, jól, a HVG új wellbeing podcastja, amelyben adásról adásra vizsgáljuk meg a fizikai és szellemi jóllét és tudatosság különböző állomásait. Az első részben a táplálkozás kérdéskörét jártuk körbe, Bánhalmi Kata vendégei Dr. Bartha Ákos élelmiszerbiológus, a Táplálkozásbeállítás alapító tulajdonosa és Dr. Varga Zsuzsanna háziorvos, a Funkcionális Orvoslás Nőknek alapítója voltak.
Felejtsük el a piszkos zoknikat.
A véleménynyilvánítás szabadsága az író szerint globálisan van nagy bajban.
Bár némelyik túlzásnak tűnik, hasznos lehet.
Ami megtörtént, megtörtént, már nem tudunk rajta változtatni – éppen ezért sokak szerint hiábavaló elemezni a múltat. Valójában számos előnyünk származhat abból, ha megpróbáljuk feltárni a cselekedeteink, döntéseink mögött rejlő mozgatórugókat. Ez ugyanis segíthet abban, hogy megértsük és elfogadjuk az érzelmeinket.
Ma ünnepli a születésnapját.
Számít a nemünk, az, hgy mit ettünk és még a stressz-szintünk is.
27 évesen távozott az élők sorából.
Öt szexuális bűncselekménnyel, köztük nemi erőszakkal is vádolják.
A nap felénél te is alig tudsz ébren maradni? Akkor figyelj!
Hazánkat is elérte a hidegfront.
A Vízöntőnek csúszással kell számolnia.
Coronel még kamaszként ment hozzá Joaquin Guzmánhoz, mikor a drogbáró börtönbe került, futárként segítette férje munkáját.
Filmvászonról porcelánra.
Szerintük is túl nagy veszélyt jelentenek a kis színes, ízes puffok.
Úgy gondolja, ezzel a névvel nem élhet haszontalan életet.
A Robert Fico kormányának egykori belügyminisztere Robert Kalinák és Igor Matovic volt kormányfő keveredett ütésváltásba egy sajtótájékoztatón.
A férfi nem akarta békén hagyni, többször is kéretlenül hozzáért.
Ultimátumot kapott az Apple.
Harry távolságtartónak tűnt.
Rengeteg új lehetőség nyílik meg az univerzum felfedezésére.
Vitalij Brizsatyij elmondása szerint az elnök mosógépének kezelésére is külön testőrt tartanak.
Az akció során egyetlen lövés sem dördült el.
Erre kell figyelni.
Kedd este nem sokkal 9 óra előtt rózsaszínű sarki fényt lehetett látni az északi horizont fölött.
Amikor valamilyen ügyet szeretnénk elintézni, az emberek zömének még mindig a hosszú várakozás és a bonyolult ügymenet jut eszébe. De valóban csak így működhet a hivatali gépezet a digitalizáció és az AI korában? Egy nap akár órákat is eltölthetünk a közösségi oldalakon, állandóan a kezünkben van a telefonunk, mégsem merünk mindent azon szervezni. Hogy mi állhat emögött, és milyen jövő várhat ránk, arról Kanicsár Ádám közösségimédia-szakértővel beszélgettünk.
A Disney-figurák útja filmvászonról porcelánra
Maradékmentés – Ne dobd ki a maradékot, gondold újra és spórolj!
A színész egy ellenzéki politikai rendezvényt bírált erős szavakkal, erről nyilatkozott. Elmondta azt is: morálisan és erkölcsileg teljesen romokban van ez az ország.
Nagyon meglepődött, amikor meglátta az idegent.