Bulvár

Képek megjelenítése

Sterilizáció: önrendelkezési jog vagy népesedéspolitika? Mennyire szigorúak a magyar szabályok?

A sterilizáció, vagyis a művi meddővé tétel szabályozása Magyarországon az egyik legszigorúbb Európában. Aki szeretné elköttetni magát, annak jelenleg legalább háromgyerekes szülőnek vagy 40 évesnek kell lennie. Ehhez jön még egy kötelező várakozási idő, és nyilatkozattételek sora. Sokan érzik úgy, hogy a magyar szabályok csorbítják az önrendelkezési jogaikat, ha sterilizációról, fogamzásgátlásról vagy családtervezésről van szó. Így nem csoda, hogy egyre többen mennek külföldre, ha el akarják végezni ezt a beavatkozást – legyen az akár egészségügyi akár más okokból. A Deutsche Welle magyar szerkesztősége hazai érintettekkel forgatott.

Létezik-e "jó gimnázium"? – a Radnóti igazgatója és a TanárBlog szerzője a Fülkében

Be kell-e nyomni a gyereket egy elitiskolába, hogy sikeres és boldog felnőtt legyen? Abszolútértékben számít-e az, hogy egy gimnázium első, tizedik, századik, vagy rajta sincs a középiskolákat rangsoroló listán? Mi a dolga egy jó osztályfőnöknek, mit ad a közösség egy diáknak, és van-e út a minőségi oktatás felé azoknak, akik hátrányos helyzetből jönnek? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Láng Györggyel és Prievara Tiborral a HVG 2024-es középiskolai rangsorának apropóján.

Nyomozás a Mikulás után – interaktív családi játékot indít néhány könyvtár

Hová tűnt a Mikulás? címmel interaktív családi játékot szervez december 6. és 22. között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a szegedi Somogyi-könyvtár.

Sikertörténet a Hortobágyról: hazai vadlovakkal mentik a fajt Spanyolországban

Magyarországról szállították át vadlovak egy csoportját az ibériai fennsíkra a biodiverzitás elősegítése és az egészséges ökoszisztémák fenntartása érdekében.

Kiderült, olvasóink melyik csapatokat látnák szívesen a magyar válogatott Eb-csoportjában

Szoboszlai Dominikék a második kalapból várják a sorsolást, papíron csak egy náluk erősebb ellenfelet kaphatnak.

Nadal érzelmes videóban jelentette be, hogy januárban visszatér

A spanyol a januári Australian Openen sérült meg.

Hetvenévesen szült ikreket egy ugandai nő

Afrika legidősebb édesanyja mesterséges megtermékenyítést követően adott életet a gyerekeknek.

Harry hercegéken van a világ szeme: lépéseket várnak tőlük az újabb botrány kirobbanása után

A királyi családról szóló könyv óriási felháborodást keltett.

Szorult helyzetben – örökletes tényezők is állhatnak a háttérben

Régóta tartja magát a tévhit, hogy csak az időseknél alakulhat ki székrekedés, pedig ez nem korosztályfüggő probléma, ezért a gyerekeknél is gyakori. A székrekedés mindenkinél aranyeret okozhat. Kevesen tudják azt is, hogy az erre való hajlam öröklődhet, és gyerekeknél a székrekedés pszichés okokra is visszavezethető.

Földönkívülieknek csúfolják a testvéreket: egy rejtélyes betegség miatt eltorzult az arcuk

Másik hét testvérük azonban nem szenved ebben az állapotban, ezért az orvosok értetlenül állnak az eset előtt.

2023-11-30

99 évesen adta be a válópert ez a férfi: kiderült, hogy 60 évvel ezelőtt megcsalta a felesége

Az olasz férfi nem bírta elviselni, hogy felesége évtizedekkel ezelőtt hazudott neki.

Ezen a napon állítsd fel a karácsonyfádat, ha el akarod kerülni a balszerencsét

Szakértők árulták el, melyik az ideális nap a díszítésre.

„Mintha az F-16-os átrepülne a tű fokán” – így mentették fel a doppingolással vádolt magyar úszónőt

Megtörte a hároméves kora óta úszó Ilyés Laura karrierjét a biológiai útlevelében talált eltérések miatt megfogalmazott doppingvád. A sportoló nyolc hónapig nem edzhetett, így kétségessé vált, hogy valaha teljesülhet-e a gyerekkori álma, olimpikon válhat-e belőle. Az ügyében eljáró szakértők beszéltek arról, hogyan sikerült elérniük, hogy felmentsék, hogy lekerüljön róla „a skarlát betű”.

Oroszország betiltotta az LMBTQ-mozgalmat

Az igazságügyi minisztérium szerint a mozgalom társadalmilag és vallásilag nem egyezik a keresztény orosz értékekkel.

Kiderült, mire valók a lyukak a Converse tornacipő oldalán

Egyesek az All Star cipők gumitalpa feletti apró lyukakat fűzőként használták, de eredetileg más célra készítették.

A hatalom a legtökéletesebb afrodiziákum – Henry Kissinger nagy kanállal falta az életet

Színes, filmre kívánkozó életet hagyott maga mögött a most 100 éves korában meghalt Henry Kissinger. Az utókornak lesz miből válogatnia: nemcsak diplomáciai epizódokból, hanem szórakoztató anekdotákból is.

Nagy Ervin nem csak a pénz miatt vállalta a Sztárboxot

A színész arról beszélt, hogy gyerekkorában is imádta Muhammad Alit és Mike Tysont.

Shannen Doherty rákja a csontjaira is átterjedt, tovább küzd a gyógyulásért

A színésznőnél 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, a masztektómia, a kezelések és a többévnyi remisszió után azonban ismét szembe kell néznie a betegséggel.

„Nem kell még temetni az iskolát”

El kellene felejteni, hogy az iskola pusztán azért van, hogy egy szakmára felkészítse a gyerekeket, helyette az oktatásnak arra kellene fókuszálni, hogy a mai gyerekek (minden gyerek!) jóllétben, boldogságban éljen. Magyarország ettől a gondolkodástól olyan távol van, mint a finn pedagógusképzés a hazaitól. Ott tízszeres a túljelentkezés, itt lasszóval sem találni tanárjelöltet.

Julia Roberts ritkán látott ikreiről mutatott fotót

Hazel és Phinnaeus a napokban töltötték be a 19-et, édesanyjuk nosztalgiázott egy kicsit.

45 éves lett a mexikói szépfiú, Gael García Bernal: hamarosan Zorróként láthatjuk mozivásznon

A Mozart a dzsungelben című tévés vígjátéksorozat hozta meg számára a sikert.

Ez a döntése megmutatja, mennyire független érzelmileg

Ön melyiket választaná? Kitart egy fontos döntés mellett akkor is, ha azt a családja nem támogatja, vagy inkább mások elvárásainak felel meg, és átalakítja belső, érzelmi világát, lemondva így a döntéséről? Bár szeretnénk azt hinni, hogy az első csoportba tartozunk, az emberek többsége a másodikat választja. Miért van ez így?

3 gyógynövény, ami segít megszabadulni a náthától

A patikákban számtalan gyógynövényes szirupot találunk, de mi alapján válasszunk?

Egy láda kaviárral ült ki a Vörös térre egy nő, de gyanút keltett a flancolása

A 41 éves Gulina Naumannt őrizetbe vették, miután óriási kenyérre kenve fogyasztotta a Vörös tér közepén a kaviárját. Nem is akármennyi kaviárt: 14 kilót vitt ki magával egy ládában.

Kiderült, a brit királyi család mely tagjai tettek rasszista kijelentéseket a kis Archie-ra

Ahogy azt sejteni lehetett, már a boltokba kerülés előtt botrány övezi a brit királyi családról szóló Endgame című kötetet.

Már Nepálban is házasodhatnak az azonos nemű párok

Ázsiában Tajvanon és most már Nepálban is házasságot köthetnek az LMBTQ-párok.

Tóth Gabi ismét politikusok körében mutatta meg az új párját

Több illusztris vendég is megjelent Jász-Nagykun-Szolnok ünnepi eseményén, a vármegyebálon. Fellépett a Fricska együttes, és Papp Máté Bencét elkísérte Tóth Gabi is.

Nagy pelyhekben hull a hó Budapesten (videó)

A naptári telet egy nappal megelőzte az időjárás.

Szívszaggató hírt osztott meg világhírű színésznő: a csontjaira is átterjedt a rák

A színésznő nem hajlandó feladni a küzdelmet, a végsőkig fog harcolni az életéért.

Távozik a Katona egy vezető beosztású dolgozója, miután DK-sok árkedvezményt kaptak a színházban

Két további munkatársat figyelmeztetésben részesített a színház, miután átfogó vizsgálatot indítottak az ügyben.

2023-11-29

Először került be plus size modell a Miss Universe döntőjébe: egy nepáli lánynak sikerült a bravúr

"Én kaptam a legnagyobb tapsot, és ez olyan jó érzés volt, úgy éreztem a jelenlétem áttörést hozhat a női szépség megítélésében."

II. Erzsébet titkosügynökkel figyeltette Károlyt, annyira nem bízott benne: nem találta alkalmasnak az uralkodásra

"A királynő halálával a család jövője megkérdőjeleződött, a népszerűsége pedig hanyatló."

Kiderült, milyen zenéket kell hallgatni munka közben, hogy koncentrálni tudjunk

A zene segít abban, hogy kapcsolatba kerüljünk érzelmeinkkel és ezáltal tisztábban gondolkodhatunk.

A dietetikus elárulta, mennyi tojást kellene megennünk egy hét alatt

Rengeteg szuper egészségi hatása van és a fogyásban is segít

Alig fedi valami Katalin hercegnőt A korona most közzétett fotóján

Néhány új képpel harangozzák be az utolsó évad záró részeit.

Összebalhézott a börtönpalacsintán Szlovákia két nehézsúlyú bűnözője

A Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt, de egy váltóhamisítási ügy miatt ülő Marián Kočner és egy volt maffiafőnök kapott össze a tészta vastagságán a leopoldovi börtönben.

Hatvankét éve vonták ki a forgalomból a magzatokat megnyomorító gyógyszert Ausztráliában, de csak most kértek miatta bocsánatot

Az ausztrál miniszterelnök azt mondta, hogy a „thalidomide-tragédia" az ország történetének sötét fejezete volt, egyúttal segítséget ígért a ma már kifejezetten idős túlélők számára.

Havat és ónos esőt is kaphatunk a nyakunkba csütörtökön

Az ország több pontján adtak ki figyelmeztetést havazás és ónos eső miatt.

Szalah: Szoboszlai csak egy kölyök, hadd játsszon nyomás nélkül – videó

A Liverpool egyiptomi világsztárja rajongói kérdésekre válaszolva mesélt arról, milyennek látja a magyar csapattársát, aki máris nagyon népszerű Nagy-Britanniában.

Egyre több gyerek kerül légzőszervi megbetegedéssel kórházba Kínában, de a hatóságok nyugalomra intenek

Az állami média szerint sok kórházi osztály megtelt, a hatóságok szerint csak a karantén feloldásának tudható be a sok megbetegedés.

Az utolsó pillanatig fogták egymás kezét: a 99 éves Jimmy Carter is megjelent felesége, Rosalynn Carter temetésén

Az egykori amerikai elnök már alig mutatkozik a nyilvánosság előtt, de felesége, a volt first lady, Rosalynn Carter temetésén részt vett. Tolószékben, takaróba bugyolálva érkezett. A búcsúztatáson a jelenlegi, és 4 korábbi elnökfeleség is ott volt.

Jógáztak és mobilon játszottak a beomlott indiai alagútban rekedt munkások, hogy mentálisan kibírják a helyzetet

Kiszabadult az a 41 indiai munkás, akik egy autópálya alagútján dolgoztak, amikor az beomlott Uttarakhand államban. Első beszámolóik arról szólnak, hogyan élték túl a hegy gyomrában a 17 napot.

Elpusztult "a világ legszomorúbb elefántja"

Elpusztult kedden a manilai állatkert - egyben az egész Fülöp-szigetek - egyetlen elefántja, a 49 éves Mali, amelyet a PETA nemzetközi állatvédő szervezet "a világ legszomorúbb elefántjának" nevezett évtizedeken át tartó magánya miatt.

Ismét "befagy" a Budapest Park

December 1-től február 4-ig ismét korcsolyapálya lesz a Parkban, ráadásul nagyobb, mint eddig.

Kiszabadult túszok vallottak a Hamász kegyetlenségeiről

Éhezés, "fullasztó" körülmények, megtagadott gyógyszerek, bántalmazás – a Hamász fogságából szabadult túszok megrázó tapasztalatokról számoltak be.

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni

A testnek és a léleknek egyaránt szüksége van néha egy kis lassulásra.

Botrány a királyi botránykönyv körül: sietve kellett leszedni a holland fordítást a polcokról

Úgy tűnik, Omid Scobie könyvének a holland kiadásába név szerint is belekerült az a királyi családtag, akit Meghan Markle rasszizmussal vádolt.

Sebestyén Balázs szerint véget ért egy korszak az RTL-nél Herman Péter távozásával

"Mérhetetlenül szomorú vagyok" – így kommentálta Sebestyén Balázs az RTL drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgató, Herman Péter távozását.

Stefanovics Angéla és Szervét Tibor összekötötték az életüket

A két színész több mint három éve van együtt.

Izületi fájdalom télen: van megoldás, hogy elviselhetőbb legyen

A téli hónapokban sokan tapasztalják ízületi fájdalmaik súlyosbodását.

Ferenc pápa orvosi kérésre nem utazik Dubajba a COP28 klímatárgyalásokra

Az utolsó közlés szerint a szentatya meg akart jelenni a konferencián, de az elmúlt időszak betegeskedései után nincs olyan fizikai állapotban, hogy utazni tudjon.

2023-11-28

Vilmos és Katalin gyerekeinek dadája sosem mondhat ki egy bizonyos szót: ez az oka

Azt is lehet tudni, miért tiltólistás ez a kifejezés.

Öt dolog, amit minden haldokló megbán, ha nem tett meg az életében

Egy ápoló Életkönyvbe foglalta a gondolataikat

Szex, tantra, erőszak: letartóztatták egy jógaszekta román guruját

Kiszabadítottak 26 nőt is, akiket akaratuk ellenére tartott fogva a Gregorian Bivolaru vezette szekta.

Elaludt a volánnál, miközben ment alatta tovább a Tesla: bilincsben vezették el a Csajtúra című film sztárját

Tiffany Haddish nagyon bánja, és azt ígéri, kér segítséget. Két éven belül ez volt a második ittas vezetése.

Letartóztatták egy jógaszekta román guruját

Kiszabadítottak 26 nőt is, akiket akaratuk ellenére tartott fogva a Gregorian Bivolaru vezette szekta.

Az eladók segítettek újraéleszteni egy vásárlót a debreceni Tescóban

A férfi már nem lélegzett, amikor mentőt hívtak hozzá.

Olyan karácsonyi reklámot csinált 700 fontból egy pub, hogy még a John Lewis is megemelte a kalapját

Szívfacsarásból jeles lett a kisfilm, amely hatalmas tetszést váltott ki a közösségi médiában.

Obszcén összegbe – több mint 20 milliárd forintba – került az évszázad esküvőjének kikiáltott buli

A vendégsereg megfordult a párizsi Operában és a Versailles-i kastélyban is, nem csoda, hogy megugrott a számla.

Pesti mesék - A pezsgőjéről volt híres Buda egykori városrésze, Promontor

A rómaiak és a honfoglalók is táboroztak errefelé, később mégis néptelen területként vásárolta meg egy hadvezér.

Fél nap alatt kétszer is betörtek Osváth Zsolthoz

Második alkalommal tetten érte a betörőt az influenszer és a férje.

Mitől lesz jobb a párkapcsolatunk? Például a hálától

Persze nem erőltetett udvariaskodásról van szó.

Mindenüket eladták, hogy elinduljanak életük utazására – amit indulás előtt két héttel töröltek

Különleges életet terveztek maguknak az előttük álló három évre, most nem maradt semmijük.

Demcsák Zsuzsa végre megmutatta titokzatos vőlegényét

Kozös fotót posztolt a műsorvezető.

Page generated in 0.00405 seconds.