
Diabmentorok segítik a cukorbeteg gyerekeket
Eddig 10500 pegagógus végezte el a cukorbeteg gyerekek ellátására vonatkozó képzést.
Eddig 10500 pegagógus végezte el a cukorbeteg gyerekek ellátására vonatkozó képzést.
Háláját fejezte ki a szentatya.
A miniszter szerint a kormányfő kijelentése kényelmetlen egyeseknek.
Munkahelyet visz vagy hoz? Segít bennünket vagy uralkodik majd rajtunk? Min változtathat a mesterséges intelligencia? Végigvettük a lehetőségeket.
Az utasoknak azért kell pótlóbuszokra szállniuk, mert ezen a szakaszon meghibásodott a pálya.
A 44 éves Sárközi Gergely közreműködhetett egy szlovákiai magyar vállalkozó megölésében, az áldozat holttestét Magyarországon ásták el. Sárközi veszélyes, fegyvere lehet.
Megélénkült a nemzeti érdeklődés az 1500 fős Fejér megyei település iránt, miután nemrég ott tartottak egy Budapestről száműzött titkos neonáci találkozót.
A külügyi államtitkár a Paks II beruházásról közölt fontos számokat.
Megtette a szükséges jogi lépéseket az ügyben.
A főpolgármester szerint a 3-as metró felújításának befejeztével eljött az ideje a tanulságok levonásának.
Szerintük a főpolgármester rászabadította az országra Márki-Zay Pétert.
Az EU-s miniszterek találkozóján a német külügyminiszter összeszólalkozott Szijjártó Péterrel, de a többi ország képviselői is értetlenül állnak az újabb magyar vétófenyegetés előtt. Közben megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére.
Az intézmények jelentős tartozásai miatt válságtanácskozást hívtak össze a kórházi beszállítók.
A kisbaba holttestét szemeteszsákba tette, amit aztán egy lakatlan házban rejtett el.
Az atya örült, amikor Budaházy Györgyöt szabadon engedték.
Bíznak abban, hogy most már minden rendben lesz.
Karácsony szerint a DK nem is olyan nagy, a DK-s Gréczy viszont arra figyelmezteti a főpolgármestert, hogy a DK-frakció nélkül semmire nem megy a közgyűlésben.
Pódiumbeszélgetés keretében készített interjút a miniszterelnökkel a Bloomberg főszerkesztője. Orbán pedig ismét a mellébeszélés mellett tette le a garast.
A kirendelt védőjét is megfenyegette.
A rendőrök figyelmeztetést adtak ki.
Több mint másfél évszázada védi a törvény az úgynevezett ági vagyont. De miért fontos ez?
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a két fiatalkorú lány eltűnése kapcsán.
Legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után engedhető feltételesen szabadon a 17 éves tanuló.
Az új jogszabály megnehezíti az ellenzéki pártok helyzetét, jelentősen szűkülnek a lehetőségeik.
Varga Viktor egy Mustangot hozhat valakinek Titokzatos hölggyel furikázott luxusautóján Győrben Varga Viktor.
Az ajtókban csempészte a gépkarabélyokat.
Az rendőrség keresi az agresszív férfit.
Órán támadt rá a tanárnőre egy rossz jegy miatt.
Felfegyverkezve támadtak az ismerőseikre a testvérek.
A mesterséges intelligencia segít hozzájutni a kritikus információkhoz.
Az anyagiak és az együttélés is hatással lehet boldogságunkra.
Azt javasolják az érintetteknek, hogy ne húzzák vissza a kukát, mert majd elviszik.
Völner Pál volt igazságügyi államtitkár kedden a bíróság előtt saját korábbi életvitelével próbálta alátámasztani, hogy képtelenség az a vád, hogy ő pénzt fogadott volna el Schadl Györgytől. Varga Juditot viszont továbbra is beidéztetné, hiszen szerinte a miniszter tudná igazolni az ő ártatlanságát.
Az egyik tolvaj aztán valutával kereskedve igyekezett fialtatni a zsákmányt.
A miniszterelnök Dohából üzen Stockholmnak.
A nyelvtanulás megszakítása távolabb sodor a célunktól.
Nem a horgász volt az egyetlen, aki meglepődött.
A pedagógus életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Módosítják a panasztörvényt, kiveszik belőle a köztársasági elnök által kifogástolt részt.
Bóka János igazságügyminiszter-helyettes szerint a magyar kormány és Brüsszel között a civil társadalmat és a menekültkérdést érintő ügyekben van vita, és a kormány nem fog mindenben engedni.
Karácsony szerint a DK nem is olyan nagy, a DK-s Gréczy viszont arra figyelmezteti a főpolgármestert, hogy a DK-frakció nélkül semmire nem megy a közgyűlésben.
A rendőrség is vizsgálja az ügyet.
A tárcavezető szerint el kell kerülni a nemzetközi egészségügy túlpolitizálását.
Többeknek ajánlott zárt térben maradni.
Folyamatosan pórázon tartják a főpolgármestert.
Több helyen sávlezárás van munkavégzés miatt is.
Az ajtókban csempészte a gépkarabélyokat.
Egy teherautó lökte neki a rendőrautót az embercsempésznek.
A cél, hogy egyértelműbb legyen azok használata.
A hivatásos tűzoltók négy vízsugárral oltották a tüzet egy családi ház előkertjében.
A miniszter szerint létfontosságú a stratégiai kapacitások létesítése.
Két gyereket már kis híján agyonütött a mennyezet.
A Mi Hazánk Mozgalom politikusa később akár a mandátumát is elveszíthette volna.
A miniszterelnök a svéd NATO-csatlakozásról is beszélt.
Az Origo-címlap tetején kellett volna közölni, ők az aljára rakták.
"A munkatársak, az önkéntesek, a támogatók és a kuratórium jó célért való együttműködése tette az elmúlt 22 évben az alapítványt egy nemzetközi szinten is elismert szervezetté" – írtra a távozó elnök.
129 igen és 57 nem szavazattal elfogadta a parlament a Büntető Törvénykönyv módosítását, eszerint csak a legsúlyosabb esetben lesz büntethető a rágalmazás és becsületsértés a sajtótermékekben.
Eközben az EU-s átlag javult, köszönhetően annak, hogy a tagállamok többsége – hazánkkal ellentétben – képes volt javítani.
A férfi még időben felébredt.
Módosult a büntető törvénykönyv is.
A cég mesterséges intelligenciája kritikus információval segíthet több millió emberen.
Az egyik áruházban találták meg a táskát, amit biztonsági őrnek adtak le.
Völner Pál szerint az életvitelével, felfogásával ellentétesek a vádiratban megfogalmazott állítások.
Nem mindennapi képek készültek Győrben.
A Szent János kórházban történt a bántalmazás.
Döntött az Országgyűlés.
Módosítottak a képviselők.
Az egyik ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul.
Már a fájlnevekből egyértelmű volt, hogy kiskorúak vannak a képeken és videókon.
Völner Pál volt igazságügyi államtitkár kedden a bíróság előtt saját korábbi életvitelével próbálta alátámasztani, hogy képtelenség az a vád, hogy ő pénzt fogadott volna el Schadl Györgytől. Varga Juditot viszont továbbra is beidéztetné, hiszen szerinte a miniszter tudná igazolni az ő ártatlanságát.
A képekkel később szexuális hirdetéseket adott fel.
A megdöbbentő felvételen az látszik, hogy a nő csak az egyik irányba néz, mikor lelép a sínekre.
A nő megtalálta és megnézte, mi van rajtuk.
Nemcsak a kocsik égnek, hanem egy épület is.
Az Országgyűlésben kedden napirend előtt téma volt a kormány inflációellenes lépései.
Késsel szerezte meg a pénzt és a két üveg pálinkát.
Megmondta a magáét.
Washingtonban mondott beszédet a nagykövet.
A politikus azt is elárulta, mennyibe kerül egy embercsempész a magyar adófizetőknek.
Az államtitkár szerint az EU-nak kellene fizetnie azért, ahogy Magyarország védi az uniós határokat.
A Péceli úton teljes útlezárás van.
Jordan B. Peterson kanadai pszichológus-politológus nagyon komoly veszélyekre figyelmeztetett.
Csodával határos módon senki nem sérült meg.
Közzétették a részletes elszámolást.
Áldozatai 13-14 évesek voltak.
Ez valamivel gyengébb volt, mint az első.
A dollárbaloldal újra és újra bele akarja rángatni Magyarországot a háborúba.
Egy elítélt embercsempész 5 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A tardonai házaspár bennégett az autójukban.
A tanári fizetés szinte mindenki szerint kevés.
Társelnök lett a tárcavezetőből.
Exkluzív interjút adott az Indexnek a négy fiatalember.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüze
Így könnyű.
A francia elnök és a német kancellár megítélése volt a legmegosztóbb.
4,2-es magnitúdót mértek.
Az útja végén két darabra szakadt.
Érdemes figyelni a költségekre.
A kormánypárti szavazók többsége szerint is emelni kellene a pedagógusok bérét.
A Köpönyeg.hu előrejelzése.