Újabb távozások a Telexnél, két fontos vezető mondott fel
Egyikük szerint „rohadtul nem igaz” az, amit a Telex közölt a távozások okáról.
Egyikük szerint „rohadtul nem igaz” az, amit a Telex közölt a távozások okáról.
A főpolgármester elárulta, hogy az önkormányzati szövetségek vezetőivel csütörtökön már közölték ezt a döntést.
Nem hazudott, a nő holttestét megtalálták a közös otthonukban.
Mutatjuk a részleteket!
Pillanatokon múlt az állat élete.
Egyikük szerint „rohadtul nem igaz” az, amit a Telex közölt a távozások okáról.
A 159 forintért megkapható tejet 516 forintért vették meg a segélyprogramban.
Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak szombaton a város körül.
Soros, amerikai baloldali körök, finnek - itt a Tűzfalcsoport gyűjtése.
Mutatjuk a részleteket.
A biztosítóberendezés meghibásodása okozta a problémát.
Ifj. Lomnici Zoltán nyilatkozott a Barátság-kőolajvezetékkel kapcsolatos botrányról.
Az étkezőkocsikban az utasok különleges retró ajánlatból is válogathatnak.
Folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések.
Véresre kaszabolta a fűrésszel.
A határozat szerint változtatni kell a választási törvényen.
Magyar tisztítószerrel mossák az autókat Vietnamban Akár egész Ázsiában forgalmazhatják majd a Brilliance termékeit.
A fejlesztők célja, hogy a jelenleg az Ethereum kompatibilis BSC blockklánchoz kapcsolt Mosaic Alpha Platform 2024-re saját blokkláncon fusson.
Rejtély, mi lapul az olvadó installáció mélyén
A mester és tanítványa.
Orgazda vevőivel együtt kapták el.
A gyilkos szerszámot a megbízójától kapta.
Súlyos sérülést szenvedett.
Az elkövető egy baltával végzett az állattal.
Nyáriasra fordul az idő a hétvégén, így május végére.
Az ügyész ismerőse még hencegett is a közösségi oldalon azzal, hogy jóban van egy befolyásos ügyésszel, aki elintéz neki bizonyos dolgokat.
Bombasztikus.
Sokan az állataikat mentették, hogy ne fulladjanak bele a lezúduló vízbe.
Így lehet megkülönböztetni a védett tőrösdarazsat az ijesztő lódarázstól.
Zajlik a nyomozás, most kaptak engedélyt, hogy beszámoljanak róla.
A bejelentéssel azonban a nyomozás érdekeire való tekintettel egészen mostanáig várnia kellett a kutatószolgálatnak.
Az átalakított kocsi rakterében kialakított rejtekhelyre "pontosan meg nem állapítható létszámú", ismeretlen állampolgárságú személyt zsúfoltak.
Búvárok találtak rá a bizonyítékra, amely akár perdöntő is lehet.
Fülöp Attila közölte, a kormány elkötelezett amellett, hogy fenntartsák ezt a biztonságot.
Az érintett szakaszon lassulhat a közlekedés.
Több mint százezer férőhely megóvása érdekében biztosít támogatást a kormány.
A magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport halállistáján rajta volt Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc és Áder János is.
A tárcavezető szerint Magyarország mindig rajtaveszített a Kelet és Nyugat konfliktusán.
Kiderült, miért van olyan jó viszonyban Biden emberével, Joe Pressmannal a Jobbik antiszemita elnöke. Mutatjuk!
A szlovén sofőr vezette autót az M7-es autópályán a szabadi pihenőhelyen ellenőrizték, amikor a csomagtérből előkerültek a cipőket rejtő dobozok.
A baloldali pártok továbbra is minden erejükkel a háborút támogatják.
A Liget Budapest Projektben felépült Néprajzi Múzeum nemzetközileg is elismerést nyert.
A szeizmográfok többször is működésbe léptek.
Lajtoskocsival kell hordani a vizet, hogy legyen mit inni.
A szaktárca 2011 óta nem finanszíroz kábítószerfogyasztással kapcsolatos kutatásokat.
A rendőrök elmondták, honnan lehet felismerni a támadásra készülő fiatalt.
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Több vármegyére kiadták a figyelmeztetést.
Már eddig is 12 százalékos növekedést mértek a Balatonnál.
Az Állami Számvevőszék politikai nyomásgyakorlást vélt felfedezni az EP-képviselők részéről.
Hétvégi programajánló.
Próbálkozott, de nem tudta elérni a kormány egy elmarasztaló strasbourgi ítélet felülvizsgálatát. Így véglegessé vált az Emberi Jogok Európai Bíróságának tavalyi őszi döntése, amely jogsértőnek találta magyar választási rendszer nemzetiségi voksolást érintő részét és annak megváltoztatását írta elő.
Az eddig jellemző szemerkélő eső megszűnik, egy-egy gyors záporra kell csak számítani a délutáni órákban.
A sofőr egy elé vágó autót akart kikerülni.
Júliustól megvalósul Zalaegerszegen a teljes tarifaközösség.
A Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című előadás egyszerre izgalmas thriller és filozófikus eszmefuttatás.
A kormány május 1-jén vezette be az új bérleteket.
A büntetésvégrehajtás kisbusza egészen a pályaudvarig viszi az öt fős csoportot Szombathelyen, ahonnan aztán szét is szélednek.
Az államfő szerint a remény jövőjét kell nyújtani a következő nemzedéknek.
A miniszterelnök szerint az énekes is előremegy, nem hátra.
Jelentős torlódásra kell számítani.
Ropták a Singin’ in the Rainre, de a Raining Man sem maradhatott el.
A karambolnál a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést.
Több mint két évre is börtönbe kerülhet három fiatal a Gellért-hegyi rablókként elhíresült öttagú banda tagjai közül, de fellebbeztek az első fokú ítélet ellen.
A luxusautója korábban Pápa környékéről került elő.
„Én megszökök, mint Szájer” – hangzik el a dalszövegben.
New Yorkban szólalt fel a köztársasági elnök.
A személygépkocsi sofőrje súlyosan megsérült.
Verebes István bort ivott Vágó István emlékére, pedig a szagát se bírja.
Bár még tanulja a magyart, a megoldatlan helyzetekben 40 százalékban jó diagnózist adott a chatbot.
A döntés nem jogerős.
Fókuszban az önkormányzatok.
Gyermekpornográfia és más bűncselekmény miatt is eljárást indítottak ellene.
Ezután mindenét elvitték, amit csak értek.
Kiveszik a jogszabályból az elnöki vétót kapott részt.
A sofőr segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.
A budapesti Szent István Parkban búcsúztatták a kvízmestert.
Már az időpont is ismert.
Van-e létszámhiány az OMSZ-nél?
„Ilyen levelet én nem írtam, a találkozó meg se történt” – mondta a hvg.hu-nak Petris Csaba végrehajtó, aki szerint visszaéltek a nevével, így kaphattak a kollégái egy körlevelet, benne a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, hogy rájuk kell majd szavazni. Az indulók névsora amúgy stimmelhet, és az is igaz, hogy az elnökséget ambicionáló végrehajtó Varga Judit miniszter évfolyamtársa volt, egyszerre végeztek a jogon Miskolcon, 2004-ben.
A miniszterelnök továbbra is támogatja, hogy Magyarországon tartsanak béketárgyalásokat a háborús felek.
A Pest megyei közgyűlés több milliárd forintból támogatási alapokat hozott létre a helyi civil szervezetek támogatására.
A Budapesti Lakógyűlés durván 100 millió forintjába került a fővárosnak.
Így keresett pénzt.
Dreher Antal úton lámpának ütközött egy autó.
A New York Young Republican Club tagja lett Szánthó Miklós.
Fegyházba kerülhetnek, és az országból is kitilthatják őket.
Közel milliós kárt okozott benne.
Olyan bűncselekménnyel vádolják az érintetteket, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.
A hatóságok azt kérik, hogy biciklizés közben is használjunk védőfelszerelést.
A gyilkosság előtt többször segített neki a bevásárlásban.
A szak most sem került be a tíz legnépszerűbb közé.
Az Országgyűlés május 23-án szavaz a törvényalkotási bizottság javaslatáról, ha elfogadják azt, akkor idén júliustól jövő júniusig nem lehet majd időközi választásokat tartani.
A törvényalkotási bizottság (TAB) csütörtöki ülésén javasolta a vitatott rész törlését.
Kiderült az is, hol folytatja Répásy Bálint, mint ahogy az is, ki lesz az utódja a tévécsatornánál.
Újra valótlanságokat állít Józsefvárosról Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője Pikó András helyi polgármester szerint, ráadásul egy olyan Facebook-posztban, aminek közzétételére bíróság kötelezte azért, mert hazudott.
Hárman távoznak a Korrupcióellenes Munkacsoportból, a megüresedő helyekre új pályázatot írt ki az Integritás Hatóság .
Legalább 30 évet ülhet börtönben a még nem jogerős ítélet szerint az a férfi, aki még 2021 őszén franciakulccsal ütött le egy idős nőt, kirabolta, majd rágyújtotta a házát. A nő megfulladt a füstben.
Gépfegyverrel a kezükben kapták el, és bilincselték meg őket.